Connect with us

Hirdetés

technokrata

Stabil a Pannon

Kütyük

Stabil a Pannon

A Pannon ma közzétette harmadik pénzügyi negyedévére vonatkozó eredményeit. A vállalat jelentősen növelte ügyfelei számát és mind az EBIT, mind pedig az EBITDA terén stabil növekedést ért el.

Az előfizetések száma 60 ezerrel, 3 millió 475 ezerre növekedett a negyedév végére. A Pannon piaci részesedése 33,12% volt az időszak végén, ami enyhe, 0,03 százalékpontos csökkenést jelent 2008 második negyedévéhez képest. A számlás ügyfelek aránya ugyanakkor 42,3 százalékra emelkedett a féléves 41,3 százalékról.


A forintban számított egy főre jutó havi mobil árbevétel (“blended ARPU” index) 5 százalékkal nőtt 2008 második negyedéve óta a magasabb nem beszédcélú árbevétel és a számlás ügyfelek számának emelkedéséből adódóan. A Pannon 48 741 millió forintos árbevétele csaknem teljesen megegyezik a 2007 harmadik negyedévi értékkel, mivel az ügyfélkör bővülése szinte teljes egészében ellensúlyozta az alacsonyabb végződtetési és roaming díjak negatív hatásait.


“A Pannon pénzügyi szempontból és ügyfélköre nagyságát tekintve is folytatta a stabil növekedést. Azt, hogy jó úton haladunk, a Figyelő TOP 200 által odaítélt “Az év legeredményesebb vállalata” díj is igazolja, amire nagyon büszkék vagyunk. Úgy látjuk, hogy teljesítményünk fenntartása szempontjából a jövőben kulcsszerepet játszik majd a mobil internet. Idei beruházásaink javarészt az UMTS és a HSDPA köré csoportosulnak, és örömmel jelentjük, hogy a leggyorsabb hálózat már közel 360 magyarországi településen érhető el” – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója.


A készülékekkel kapcsolatos költségek és a végződtetési díjak csökkenésének köszönhetően javult a bruttó nyereséghányad. Az értékesítés bruttó eredménye 1 milliárd forinttal nőtt. A magasabb bruttó nyereség miatt az EBITDA 500 millió forinttal meghaladta a 2007 harmadik negyedévi szintet. Az első három negyedév EBIT-értéke 43,3 milliárd forint volt, ami 1,6 milliárd forintos növekedés 2007 hasonló időszakához képest.


“Büszkék vagyunk a 2008 harmadik negyedévi jó eredményekre. Folytattuk költséghatékonysági programjainkat és ezzel párhuzamosan változatlan lendülettel bővítettük a mobil szélessávú hálózatot. Értéknövelt kínálatunk, azon belül is főleg a mobil szélessávú szolgáltatások lényeges szerepet játszottak a Pannon utóbbi negyedévekben elért sikereiben, és ezen a téren a jövőben is növekedésre számítunk” – fűzte hozzá Ove Fredheim.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés