Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy sor Linux-os Panasonic és NEC telefon érkezik

Kütyük

Egy sor Linux-os Panasonic és NEC telefon érkezik

Hétfőn a NEC és a Panasonic kilenc LiMo operációs rendszerre épülő mobiltelefont fog bemutatni, jelentette be a Linux operációs rendszer egyik mobil verzióját fejlesztő alapítvány.

Mióta a Google és az Apple megjelent a mobiltelefon piacon, a hangsúly egyértelműen eltolódott a szoftverfejlesztés irányába, a gyártók pedig egyre nagyobb figyelmet szentelnek a nyílt-forráskódú megoldásoknak, mint a LiMo, Linux-alapú mobil operációs rendszer.

Sok évig a meghatározó mobil szoftver-platformnak a Nokia Symbian rendszere számított, de teret vesztett az elmúlt időszakban az Apple iPhone-al, és az RIM Blackberry-vel szemben. A Linux eddig nem számított túl sikeresnek, de ez most megváltozhat a LiMo-nak, és a Google Android-nak köszönhetően.

A LiMo támogatóinak a tábora eléri az 55-öt, de a nagy mobilgyártók közül csak a NEC, a Panasonic és a Motorola készül bemutatni erre épülő készülékeket. Az Android támogatását is már 47 cég bejelentette, írta meg a Reuters.

LiMo-ra épülő készülékek forgalmazását jelentette be 2009-től többek között a Vodafone, az Orange, az NTT DoCoMo, a Verizon, és a Telefonica.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés