Kütyük
Döcögős a Nokia korlátlan zeneletöltő szolgáltatása
A Nokia tavaly startolt zenei kezdeményezése egyelőre a vártnál gyengébben teljesít.
A legnagyobb mobilgyártóként jegyzett finn vállalat egy évvel ezelőtt, 2008 októberében indította útjára korlátlan zeneletöltési lehetőséget biztosító Comes With Music projektjét. Akkoriban komoly reményeket fűztek a mindenképpen érdekes szolgáltatáshoz, mára azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy a vártnál lényegesen lassabban érik a siker.
Egy most publikált felmérésből kiderül, hogy a Comes With Music kezdeményezésnek az elmúlt tizenkét hónapban globálisan mindössze 107 ezer aktív felhasználóra sikerült szert tennie. A legtöbben, egész pontosan 32728-an az Egyesült Királyságban használják a szolgáltatást, majd pedig Ausztrália, Szingapúr és Mexikó következik a sorban. Jelenleg egyébként kilenc országban érhető el a Comes With Music, és a Nokia azt tervezi, hogy a közeljövőben számos új országban is bevezeti azt.
Magyarországon jelenleg nem működik a Nokia Comes With Music, ellenben a rivális Sony Ericsson éppen ezen a héten indította be hasonló jellegű szolgáltatását. A hazai T-Mobile hathatós támogatásával működő PlayNow plus 2400 forintos havidíj ellenében kínál gyakorlatilag korlátlan zeneletöltési lehetőséget a mobilosoknak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/docogos-a-nokia-korlatlan-zeneletolto-szolgaltatasa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





