Kütyük
1 hét múlva jön a Sony Ericsson új nagyágyúja
Újabb információk a Sony Ericsson legfrissebb üdvöskéjéről.
Emlékezetes, hogy a Sony Ericsson tavaly februárban jelentette be első Xperia készülékét, a Windows 6.1 szoftveres X1-es modellt. Ezt követően idén szeptemberben debütált a második ilyen telefon: a vadonatúj Windows 6.5 operációs rendszerű Xperia X2 várhatóan heteken belül kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.
A harmadik Xperiával kapcsolatban eddig az volt a legfrissebb információ, hogy előreláthatólag csak jövőre, a februári barcelonai Mobil Világkongresszuson lebbentik majd fel a fátylat az újdonságról. Ehhez képest komoly változás, hogy a Sony Ericsson most elindított egy promóciós oldalt, melyen egy titokzatos, november 3-i termékbejelentésről esik szó, és amely site egyik linkjén a “Rachael” név is említésre kerül. Mint ismeretes, a Rachael az új Xperia fejlesztési kódneve, így könnyen kikövetkeztethető, hogy az új Xperia várhatóan november 3-án fog bemutatkozni.
A kereskedelmi forgalomban várhatóan Xperia X10 néven debütáló készülék lesz egyébként a gyártó első olyan smartphone-ja, melyen már a Google-féle Anroid operációs rendszer teljesít szolgálatot. Említést érdemel továbbá a nagyméretű, 4,1 colos képátlójú kapacitív OLED érintőkijelző, a 8 megapixeles kamera, a VGA videófelvevő, az 1 GHz-es frekvenciájú Qualcomm Snapdragon processzor, a HSDPA/HSUPA adatátvitel, a GPS-vevő, a 32 GB-os belső memória, illetve a microSD bővíthetőség.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/1-het-mulva-jon-a-sony-ericsson-uj-nagyagyuja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






