Connect with us

Hirdetés

technokrata

A tavalyi év leghatékonyabb magyar reklámja(sorozata) a Bee kampány lett

Kütyük

A tavalyi év leghatékonyabb magyar reklámja(sorozata) a Bee kampány lett

2002. október 11-én Magyarországon első ízben ítélték oda a nemzetközi EFFIE reklámhatékonysági díjat. A Bee márka bevezető kampánya kategóriájában és a teljes mezőnyben egyaránt az első helyen végzett.

Az amerikai marketing szövetség, az AMA által 1968-ban alapított, és 1981 óta Európa tizennégy országában is évről évre kiosztott EFFIE a nemzetközi reklámszakma egyik legkiemelkedõbb elismerése. Ez az egyetlen olyan díj, amely a reklámok valódi célját, az elért piaci eredményt értékeli – erre utal az angol „efficiency”, azaz hatékonyság szóból származtatott elnevezése is –, így a kampány kreatív tartalmát csupán mint a kívánt ismertség elérésének eszközét veszi figyelembe.

Az idei, első magyar EFFIE-n, amelyet a Reklám Világszövetség (IAA) Magyarországi Tagozata és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MaKSZ) közösen rendezett meg, a hazai médiában 2000. január 1. és 2001. december 31. között bemutatott kampányok vehettek részt. A négy alapkategóriában – nem tartós fogyasztási cikk, szolgáltatás, társadalmi célú reklám és tartós fogyasztási cikk – összesen 55 pályaművet értékelt a magyar reklám- és kommunikációs szakma képviselőiből álló zsűri. A különböző kommunikációs ágazatok legnevesebb szakemberei egymástól függetlenül voksoltak az általuk leghatékonyabbnak ítélt pályázatokra.

A 2002. október 11-én, a Thália Színházban megtartott EFFIE Gálán a szolgáltatások kategóriájában a Pannon GSM Bee márkájának 2001. július 1. és augusztus 31. között bemutatott bevezető kampánya bizonyult a leghatékonyabbnak, ezzel elnyerve a kategória Arany EFFIE Díját. A pályaművek összevont versenyében ugyancsak a Bee érdemelte ki az év legjobb kampánya címet és az ezért járó Platina EFFIE Díjat. A kampányt a McCann-Erickson Budapest reklámügynökség készítette.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés