Connect with us
Hirdetés

technokrata

A Pannon Magyarország legeredményesebb vállalata

Kütyük

A Pannon Magyarország legeredményesebb vállalata

Az idei Figyelő TOP 200 díjátadón a Pannon érdemelte ki “Az év legeredményesebb vállalata” címet.

A díjat minden évben annak a hazai vállalatnak ítélik oda, amelyik a legkiválóbb pénzügyi teljesítményt nyújtja a zsűri által előre meghatározott mutatók figyelembe vételével. A Pannon 2007. évi eredményei alapján részesült a rangos elismerésben.

“Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Pannon vehette át a legeredményesebb vállalatnak járó díjat. Ezúton is szeretnék teljes vállalatunk nevében köszönetet mondani az elismerésért, amely további fejlődésre ösztönöz minket” – mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgató-helyettese. “Csaknem napra pontosan 15 éve írtuk alá a koncessziós szerződésünket és kezdtük meg a magyarországi mobilhálózatunk kiépítését. Ma már csaknem 3,5 millió ügyfelünk naponta használja mobiltelefonját, ami a legnagyobb elismerés, amit egy szolgáltató a távközlési piacon kaphat. Az elmúlt 15 év alatt azonban nem csupán a Pannon, mint vállalat ért el sikereket, hanem iparágunk, a mobiltelefónia is jelentős gazdasági fejlődést hozott az országnak. Célunk, hogy a következő 15 évben is olyan szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyekkel elősegítjük az ország további fejlődését, a digitális szakadék áthidalását – ilyen például az egyre nagyobb teret hódító mobil internet” – tette hozzá.

A díj átadására az idén kilencedik alkalommal megrendezett Figyelő TOP 200 Gálán, október 11-én került sor.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/a-pannon-magyarorszag-legeredmenyesebb-vallalata/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés