Nekünk ott a naptej, de mi a helyzet az autónkkal?
A tartós nyári kánikula és az extrém magas UV-sugárzás nem csupán az emberi szervezetet veszi igénybe, de a kocsikat is komoly próbatétel elé állítja. A prémium abroncsgyártó Hankook szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a láthatatlan UV-sugarak jelentős károkat okozhatnak a fényezésben, utasterében és nem utolsósorban a gumiabroncsokban. Néhány hasznos szokás elsajátításával sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk az autónkat.
A napfény láthatatlan veszélyei
A nyári napsütés ellen mind védekezünk, legyen szó akár napszemüvegről, naptejről vagy szalmakalapról. Ugyanakkor a magas hőmérséklet és az intenzív UV-sugárzás az autókat – azok külső és belső elemeit egyaránt – fokozott igénybevételnek és terhelésnek teszi ki. Az ultraibolya sugárzás hosszabb távon ugyanis károsíthatja a jármű felületeit, így a fényezés fakulhat, a műanyag és gumialkatrészek pedig elveszíthetik rugalmasságukat. Ilyenkor a belső tér elemei – különösen a műszerfal, a kormány vagy a bőrkárpitok – sincsenek biztonságban, idővel kiszáradhatnak, megrepedezhetnek.
A gumiabroncsok anyagösszetételükből adódóan fokozottan kitettek az UV-sugarak romboló hatásának, a tartós és közvetlen napfény ugyanis felgyorsítja a gumi oxidációját. Ez az úgynevezett „száraz rothadás” jelenségéhez vezethet, ami apró mikrorepedések formájában jelentkezik az abroncs oldalfalán és a mintázati árkokban. Ezek a repedések hosszú távon gyengítik a gumi szerkezetét, lerövidíthetik az élettartamát, extrém esetben pedig komolyabb meghibásodáshoz is vezethetnek.
Hogyan óvjuk autónkat a napsugarakkal szemben?
A nyári időszakban az egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb védekezési forma a tudatos parkolás. Amennyiben lehetséges, érdemes garázsban, fedett parkolóban vagy árnyékos helyen hagyni a kocsit, így csökkenthető a karosszériát és az utasteret érő UV-sugárzás. Ha erre nincs lehetőség, egy szélvédőtakaró használata is sokat segíthet: nemcsak az utastér felmelegedését mérsékli, hanem a műszerfalat és az egyéb belső felületeket is megkíméli a napsugárzás okozta fakulástól. Amennyiben hosszabb ideig a szabadban parkolunk, érdemes jól szellőző, UV-álló autótakaró ponyvát használni, amely átfogó segítséget nyújt a napsugárzás, a por és az egyéb környezeti hatások ellen.
Az abroncsok védelme a nyári guminál kezdődik
A gumik állapotának és élettartamának megóvásához elsődleges, hogy mindig az évszaknak megfelelő verziót használjuk. A prémium minőségű nyári gumiabroncsokat – mint például az Auto Bild 2026-os nyári tesztjén kiemelkedően szereplő Hankook Ventus Evo modellt – kifejezetten a meleg hónapok egyedi időjárási körülményeire tervezték. Speciális gumikeveréke magas hőmérsékleten is megőrzi optimális tulajdonságait, így kiváló tapadást, pontos irányíthatóságot és rövidebb fékutat biztosít száraz és nedves útfelületen egyaránt.
A megfelelő típus kiválasztása azonban csak az első lépés, a gumiabroncs állapotára is folyamatosan figyelni kell. A nyári nap hatására az abroncsokban lévő levegő kitágul, ami növelheti a belső nyomást, és hosszabb távon egyenetlen kopáshoz, valamint kedvezőtlenebb menetdinamikához vezethet. Ezért ajánlott legalább kéthetente, illetve minden hosszabb utazás előtt ellenőrizni a guminyomást, és szükség esetén a gyártó előírásainak megfelelően korrigálni azt. Az UV-védelemmel ellátott gumiápoló szerek szintén hozzájárulhatnak a jó állapot megőrzéséhez: az oldalfal rendszeres kezelése segít megőrizni a gumi rugalmasságát és lassítani az öregedési folyamatokat.
A nyári utazások előtt emellett érdemes alapos vizuális ellenőrzést is végezni. Célszerű megvizsgálni az abroncsok oldalfalát és futófelületét, hogy nem találhatók-e rajtuk vágások, dudorok, repedések vagy egyéb sérülések. Amennyiben bármilyen rendellenesség tapasztalható, ajánlott mielőbb szakszervizhez fordulni, hiszen egy időben felismert hiba nemcsak az érintett szett élettartamát növelheti, hanem a közlekedés biztonságához is hozzájárul.
„A gumiabroncsok öregedését elsősorban a termooxidatív folyamatok idézik elő, amelyeket a magas hőmérséklet, az UV-sugárzás és az ózon együttesen gyorsítanak. Ezek hatására olyan molekuláris szintű kémiai reakciók indulnak el, mint a lánchasadás és az oxidáció, amelyek idővel megváltoztatják a gumikeverék szerkezetét, így fokozatosan csökkentik az anyag rugalmasságát, növelik annak ridegségét és nagyobb eséllyel jelenhetnek meg rajta apró felületi repedések.”
– mondta Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője. –
„A korszerű abroncsok összetett gumikeverékei, amelyek UV-stabilizáló és antioxidáns adalékokat is tartalmaznak, lassítják ezt a folyamatot, de rendszeres használat és intenzív napsugárzás mellett az öregedés természetes jelenség, amely megfelelő karbantartással és tárolással jelentősen lassítható.”
További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!





