Viselhető Tech
Az alvásunkat is figyelheti az Apple Watch
Új alkalmazásokon dolgozik az Apple.
Az Apple tavaly tavasszal dobta piacra az Apple Watch-ot. Azóta immár a watchOS 3. verzióját is élvezhetik a felhasználók, sőt, a közelmúltban az okosóra 2. generációja is bemutatkozott. A fejlesztések azonban itt messze nem érnek véget, a legújabb információk szerint ugyanis két, igazán hasznos alkalmazáson dolgozik az Apple. Az egyik közülük az alvást figyelő szoftver, amely segítségével a felhasználók pontos képet kaphatnak a pihenési szokásaikról, sőt, akár az alvászavarokat is felismerhetik.
Emellett továbbfejlődik majd a fitnesz részleg is, a pletykák szerint ugyanis a jövőben minden eddiginél jobban elemezni tudja majd a szívritmust az okosóra. Bár eddig is képes volt erre, nem mindenki volt 100%-ig megelégedve a funkció működésével, ezért a fejlesztők javítanak rajta. Azt egyelőre nem tudni, hogy az új fejlesztések mikor élesednek, nem kizárt, hogy csak júniusi WWDC-n debütáló watchOS 4-ben ismerhetjük meg őket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/viselheto_technologiak/2016/09/27/az-alvasunkat-is-figyelheti-az-apple-watch/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






