Connect with us

Hirdetés

technokrata

Látótávolságban az Epson új okosszemüvege

Viselhető Tech

Látótávolságban az Epson új okosszemüvege

A gyártó ismét egy remek viselhető tech-el készült az MWC-re.

Az Epson már korábban is gyártott okosszemüvegeket, sőt ebben a kategóriában az éllovasok között jegyzik a japán gyártót. Ennek fényében nem is véletlen, hogy a most bejelentett termék már a harmadik generáció a családban, hiszen a Moverio BT-300-as a nagy sikerű 200-at követi a sorban. Az első ilyen kütyüt még 2009-ben dobták piacra, és ezt követték a többiek.

Epson-Moverio-BT-300

Az új, BT-300-ban egy négymagos Intel Atom X5 processzor kapott helyet, és a szemünk előtt lévő kamera már 5 megapixeles képet készít. Operációs rendszere megújult és megkaptam az Android 5.1-et. A szemüveg csak a hozzá kapott black box-al működik, ugyanis ebben található a chipset és az akkumulátor is. A technológia fejlődése mellett a szemüveg súlyát tudták csökkenteni, és már csak 71 grammot nyom. A kijelzője FullHD, tehát 1080p felbontású.  Si-OLED technológiával készült, így szebb fekete színt kapunk a képen. OTG megoldással készítették a szemüveget, ami azt jelenti, hogy a rendes, látást segítő szemüvegünk elé is tudjuk tenni.

Ára nagyon baráti a konkurens Google Glass-hez képest, ugyanis csak 750 dollárba körül adják majd. (200 000 forint) Várhatóan 2016 vége fele kerül majd kereskedelmi forgalomba.

 

Forrás: Ubergizmo



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés