Connect with us

Hirdetés

technokrata

Direkt szivatja az Apple a Pebble-t?

Viselhető Tech

Direkt szivatja az Apple a Pebble-t?

Nem engedélyezi az Apple a Pebble applikációját az App Store-ban, így a cég új okosórái használhatatlanok az iPhone tulajdonosok számára.

Amióta az Apple belépett az okosórák piacára, a korábban csak a geekek körében érdekes termékkategória hirtelen szárnyalásba kezdett. Talán nem is meglepő, hogy a kategória úttörőjeként megismert Pebble is szeretné megszerezni a maga szeletét a tortából, ezért egy, minden korábbinál fejlettebb órát dobtak piacra a Pebble Time személyében.

Pebble Time Steel és az Apple Watch

A helyzet azonban az, hogy ehhez az új órához új alkalmazás is kell, vagyis a fejlesztők el is készítették az applikációt és beküldték azt az Apple-nek és a Google-nek. Míg utóbbi esetén nem volt probléma, addig az Apple bizony már hetek óta nem hajlandó engedélyeztetni az órához készült szoftvert, vagyis az így az iPhone tulajdonosok számára használhatatlan.

time

A Pebble szerint ez egyértelműen az Apple sara, azonban több rajongó is jelezte, hogy más cégeknél is hasonlóan lassú a procedúra és a Pebble hibázott a késői beadással. Ettől függetlenül a cég igyekszik meglovagolni a helyzet marketing értékét, így már arra is megkérték a rajongókat, hogy árasszák el a Facebook és Twitter csatornákat a  #FreeOurPebbleTime hashtag-gel ellátott üzeneteikkel.

 



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés