Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem aratott nagy sikert Will.I.Am okosórája

puls okosóra

Viselhető Tech

Nem aratott nagy sikert Will.I.Am okosórája

A The Verge tesztje alapján nem remélhetünk túl sok jót a híresség okosórájától.

Pár héttel ezelőtt még dicsőítettük Will.I.Am okosóráját, a Puls-t bejelentésekor, azonban a The Verge tesztje még megjelenése előtt szomorú híreket hozott.

Az óra koncepciója számos valóban értékelhető részletet tudhat magáénak: az akkumulátor a szíjban van elhelyezve megnövelve ezzel méretét, valamint nincs szüksége telefonra a működéshez és a helymeghatározáshoz, hiszen saját SIM kártyával rendelkezik.

Azonban a megvalósítás terén akadályba ütközött a remek ötlet. Az óra szíja kényelmetlenül vastagra sikerült, és mérete nem igazán változtatható. A kijelzője kicsi és rosszul látható, valamint a QWERTY billentyűzet csak dupla érintéskor használható (egy a zoom egy a betűbevitel) – tette hozzá a The Verge.

Felhívták a figyelmünket egy rendkívül érdekes szolgáltatásra is, mely hangulatunkat, érzéseinket határozza meg, ha több mint 20 másodpercig az órához beszélünk. Ezzel csak két probléma van, miért lenne kíváncsi erre bárki, és ki akarna majdnem fél percig egy órához beszélni a semmiről. (Azt a kérdést, hogy miért nem lehet egyszerűen csak kiválasztani hangulatunkat, fel sem tesszük.)

Néhány előre installált applikációval érkezik  készülék, mint például Instagram, Twitter, Kontaktok és hasonlók. Jobb lett volna talán a Google Android Wear rendszerét választani a saját operációs rendszer helyett, de mentségére szólva így legalább iOS-szel is használható. Hozzátették, hogy igaz ez még csak egy korai verziója az eszköznek, és számos javításon át fog még esni, de talán jelent valamit az, ha a világ egyik legnagyobb technológiai magazinja így vélekedik: “A Puls a legrosszabb termék, amit idén teszteltünk.”

puls okosóra



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés