Connect with us

technokrata

Egy második Hold is kering a Föld körül

hold

Tudomány

Egy második Hold is kering a Föld körül

Egy második Hold is kering a Föld körül

A Kamooalewát még 2016-ban fedezték fel a tudósok, de évente csak két héten át lehet tanulmányozni. Most egy érdekes elmélettel állt el az Arizonai Egyetem egyik doktorandusza.

A NASA tudósai még 2016-ban jelentették be, hogy a Földnek van egy második holdja is. Ez az égitest valójában egy aszteroida, a 2016 HO3 Kamo’oalewa, amelynek átmérője nagyjából 55-60 méter, és ami soha nem távolodik el a bolygónktól a Föld-Hold távolság százszorosánál jobban. A tudósok az elmúlt években alaposabban is megvizsgálták az égitestet, és egy igen érdekes következtetésre jutottak.

A szakemberek úgy tartják, hogy a 2016 HO3 egykor valószínűleg a Hold egyik darabkája volt, ami feltehetően egy aszteroida becsapódása után szakadt ki az égitestből.

Az IFLScience beszámolója szernit a Kamo’oalewát nagyon nehéz tanulmányozni: egyfelől mérete miatt, másfelől pedig azért, mert pályájára csak április egy részében nyílik rálátás, és akkor is csak egy hatalmas teleszkóp segítségével lehet megpillantani. Az Arizonai Egyetem egyik doktorandusz hallgatója, Ben Sharkey ezt az időablakot kihasználva figyelte meg az égitestet, és az elemzése során arra jutott, hogy egyetlen másik aszteroidára sem hasonlít az összetétele.

© Sharkey et al/Communications Earth and Environment

Ahogy azt a Communications Earth and Environment című folyóiratban közzétett publikációjában leírta, azért talált egy objektumot, amelyre hasonlít a Kamo’oalewa össztétele: a Holdat. Azt is megjegyzi ugyanakkor, hogy egyelőre még nem tudunk eleget ahhoz, hogy biztosan állíthassuk, hogy onnan származik. Ugyanakkor minden máshoz képest ez tűnik a legkézenfekvőbb magyarázatnak.

Forrás: HVG

További Tudomány

Hirdetés
Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

lush

Dotkom

Lelép a social-media felületekről a Lush

2021. november 24. szerda
oracle

Dotkom

Az Oracle megelőzte a Google-t

2021. november 23. kedd
edge
facebook

Dotkom

Jobban rendezhetjük hírfolyamunkat a Facebookon

2021. november 21. vasárnap
winamp

Műszaki-Magazin.hu