Teszt: Alfa Romeo Giulietta 1.75 TBi

Külső

A Giuliettánál minden ív, vonal, fénytörés és arány működik, pláne ebben a pirosban, amit csak az olaszok tudnak kikeverni. Bármerre járjunk vele, aki meglátja, hosszan kíséri tekintetével. Még a babakocsis anyukák és telefonáló üzletemberek is ott felejtik rajta a szemeiket, melyekben nem meglepettség vagy utálat, hanem a szépség szeretete és az elismerés csillog. Az eladólány megdicséri a benzinkúton, a mellettünk parkolók pedig rendszeresen körbejárják. Pedig közel áll a mai gombócformákhoz, csak egy vékony határvonal választja el attól, hogy átlagos legyen, de a Ferrarin innen pont ez adja az olasz autók báját.

Belső

Az anyagok annak ellenére sem tűnnek elég igényesnek, hogy a műszerfal egy nagy fémbetétet kapott és puha burkolatok is vannak rajta. A gombok és kapcsolók elrendezése inkább érdekes, mint logikus, ergonómiailag sem tökéletes. A műszerfal túl magas és a kormányt sem lehet elég alacsonyra engedni, de zavaróbb, hogy minden csak második megnyomásra reagál, a menürendszer pedig átláthatatlan és zavaros, még az USB-n hallgatott számok mappáit sem egyszerű előcsalogatni belőle.

Motor, fogyasztás

A 235 lóerős 1,8-as turbós benzines dolgozik az autóban. A Giulietta ezzel egy csapásra igazi kuriózummá vált a kategóriában, mert ilyen erős motort sehol máshol nem lehet kapni. Ennél erősebbet igen, de az már egy másik kategória. A Giulietta más, maga az egyszerre kényelmes és erős gran turismo-világszemlélet egy alsó-középkategóriásba gyömöszölve. A hangja pedig akár a mesében, egy rémmesében. A feltöltött motor hidegen olyan reszelős tónusban hörög, amire még a dízelek közül is csak kevesen képesek. Nem is bánom, hogy nyugodt, városi araszolás közben szinte nem is hallani felőle. A helyzetet megmentő kettős személyiségét a MiTóból ismerős DNA kapcsolónak köszönheti. A fogyasztást tíz liter alá vinni nem könnyű.

Vezethetőség

Kevés olyan nagyteljesítményű autó létezik, melynek lehetőségeit, ha megközelítőleg is, de ki lehet, vagy legalábbis ki merjük használni. A Giulietta ilyen, jogsiveszély nélkül is lehet vele egy jót autózni. Nem a hamis biztonságérzet miatt, hanem azért mert minden erejével megpróbál tenni róla, hogy ne faarcal üljük végig az együtt töltött órákat. Mindez talán abból fakad, hogy a QV nem egy GTA-szintű sportváltozat, hanem “csak” egy csúcsmodell, ami már van annyira erős, hogy végre kisgyerekként örülhessünk a szokatlanul élénk gázreakciónak.

Ár

Igazán kár lenne, ha a hétköznapi örömködésre való Alfa nem jönne szembe az utakon. Ezúttal nem szálltak el az árképzéssel, pedig abban a szerencsés helyzetben van a Giulietta, hogy gyakorlatilag nincs ellenfele a piacon. Szinte senki sem kínál ekkora motort és ennyi lóerőt egy nem dedikált sportmodellben. Több mint nyolcmillióért drágának tűnhet, de mégsem az.

Összegzés

Ha csak egy kicsivel igényesebb lenne a kidolgozása, letarolná a piacot. Így egy kellemes emlék, de igazából nem több.