Connect with us

Hirdetés

technokrata

6 éven belül jöhetnek az új konzolok

Smart home

6 éven belül jöhetnek az új konzolok

Az EA Studios alelnöke szerint a jövőben rövidebb időközönként követhetnék egymást az új konzolok.

Igaz, hogy még csak most rajtol el a két új konzol, már most szóba került az utódlásuk. Patrick Söderlund az EA Studios alelnöke szerint túl hosszúra nyúlt a jelenlegi játékgépek modellciklusa és szerinte olyan 5-6 év lenne a megfelelő egy-egy új generáció bevezetésére.

ps4

Emlékeztetésül a Playstation 3 2006-os megjelenése után 7 évnek kellett eltelnie a PS4-ig, az XBOX 360-nak pedig 8 évig kellett várni az utódra. Tény és való, hogy egy stúdió számára jól jön az új konzolok iránti megnövekedett érdeklődés, ám ne feledjük, hogy az “elődökhöz” a mai napig igen értékes címek érkeznek, így voltaképp a felhasználók számára még mindig nem jött el az igazi váltás ideje.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés