Smart home
Visszatért a Polaroid
Androiddal felvértezett fényképezőgépet dob piacra a szebb napokat is látott gyártó.
Gondolom sokan emlékeznek a Polaroid fényképezőgépere. A régen nagy névvel bíró vállalat nem alkalmazkodott időben, a vásárlók kihátráltak mögüle, a cég gyakorlatilag a csőd szélén tántorgott. Ezek az idők már elmúltak, a 2009-as csődöt éppen hogy elkerült gyártó most új piacok keresésével próbálkozik. A nagy sikerű Samsung Galaxy Camera után a Polaroid az egyik partnerét, a Sakart bízta meg a közösségi funkciókkal felvértezett kamera kifejlesztésével. Ennek eleget is tettek, a cserélhető objektíves Polaroid fényképezőgép igazi kategória teremtő, hiszen ilyen készülék eddig még nem került a piacra.
Az alapcsomagban egy 10-30 milliméteres lencse lesz, de bármilyen mikronégyharmados objektív felszerelhető lesz majd egy adapter segítségével. A fényképező beépített szenzora 18 megapixeles, mely képes 1080p felbontású videók készítésére is. Elkészült képeinket egy 3,5″-es LCD megjelenítőn tekinthetjük meg, és Wifi-n és Bluetooth-on oszthatjuk meg ismerőseinkkel. Az iM1836 névre keresztelt készülék az első negyedév folyamán piacra kerül 399 dolláros áron.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2013/01/08/visszatert-a-polaroid/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






