Connect with us

Hirdetés

technokrata

Féligáteresztő tükör a fényképezésben

Smart home

Féligáteresztő tükör a fényképezésben

DSLR helyett – díjazták a Sony fejlesztését.

A hagyományos DSLR fényképezőgépekkel összehasonlítva a félig áteresztő tükör technológia fix kialakításával gyakorlatilag kétfelé osztja a fénysugarat, amely így a fő képszenzor illetve a különálló fázisérzékelős autofókusz szenzor felé veszi az útját. Az áttörésnek számító félig áteresztő tükör technológiát a Sony α55 és a33 tipusú készülékeiben alkalmazta először. A fejlesztés lehetővé tette az akár 10 kép/mp felvételi sebességet „Continuous Priority AE” (folyamatos AE prioritás) módban, miközben folyamatos autófókuszt biztosít még a gyorsan mozgó tárgyak fényképezése közben is.

Sony A33.jpg

Elismerendő a japán vállalat teljesítményét, a szakmailag legjelentősebb európai fotó-, és képalkotás területével foglalkozó magazinok (TIPA) innovációs díját 2011-ben a Sony félig áteresztő tükör technológiája nyerte el. Emellett figyelemre méltónak találtatott a távol-keleti cég NEX-VG10E terméke, mely a világ első, nem professzionális célra készített HD kamerája, cserélhető objektívekkel. A meglévő E-bajonettes objektívek mellett a NEX-VG10E tulajdonosai az A-bajonettes DSLR objektíveket is használhatják az opcionális LA-EA1 adapterhez csatlakoztatva.

Sony NEX-VG10E.jpg

A Handycam NEX-VG10E full HD videofelvételre képes, nagy mélységű sztereó hangzással. A 14,2 megapixeles ExmorTM APS HD CMOS szenzor kb. hússzor nagyobb, mint a hagyományos kamerákban alkalmazott érzékelők. A NEX-VG10E ugyanakkor kompakt és könnyen kezelhető.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés