Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megérkeztek az okostévék!

Smart home

Megérkeztek az okostévék!

A Samsung Magyarországon is bemutatta legújabb okostévéit, melyek új dimenziókat nyitnak az otthoni szórakozásban.

A 3D megjelenítés, a kábel nélküli csatlakoztathatóság, az internetkapcsolat és az új, kizárólag a TV-re tervezett alkalmazások a legújabb generációs okostévéket az otthonok médiaközpontjává teszik.

A Samsung 2010-ben tette mindenki számára elérhetővé a világ első 3D tévéjét, amelynek népszerűségét mutatja, hogy az Egyesült Államokban például már 70 százalékos piaci részesedést szerzett. Míg 2010 nagy újdonsága a tévézésben a harmadik dimenzió megjelenése volt, addig 2011 a számos forrásból érkező tartalmak éve lesz. A Samsung most bevezetett SMART TV modelljei mind képesek számítógép közbeiktatása nélkül is az internetes tartalmak megjelenítésére, így a kedvenc weboldalak TV-re optimalizált formában olvashatók a tévé képernyőjén. Továbbá az okostévékre a fényképezőgéptől kezdve a külső merevlemezeken, SSD-ken, blu-ray olvasókon vagy akár notebookokon át a mobiltelefonokig számtalan készülék csatlakoztatható kábellel vagy anélkül, és a rajtuk tárolt tartalom akár egy okostelefon távirányítóként vagy billentyűzetként történő használatával is elérhető.

Fenti képességek mellett a különböző eszközökön található tartalmak keresése is leegyszerűsödik: mindez egy központi felületen, a tartalmak fizikai helyétől függetlenül magán az okostévén oldható meg. Ráadásul a világ hatszázmilliónál is több Facebook-felhasználója – beleértve a több mint hárommillió hazai regisztráltat is – tévézés közben egy kis ablakban cseveghet barátaival, ismerőseivel, vagy megoszthatja a neki tetsző tartalmakat velük. Ezen túl a világ egyik legnépszerűbb internetes telefonszolgáltatása, a 663 millió taggal büszkélkedő Skype is elérhető, amely ráadásul a normál monitorokhoz képest óriási tévékijelzőn különleges élményt ad.

Napjainkban a tartalom és a képminőség mellett a dizájn is egyre fontosabb, így a készülékek kerete szinte teljesen eltűnt, vastagságuk egyes modelleken mindössze fél centiméter. A Samsung 2011-es Smart TV-i az alábbi funkciókat kínálják:

  • A “Search All” funkcióval egyszerűen kereshetők a TV-n vagy más DLNA képes készüléken (pl. notebook, háttértároló, mobil eszközök, fényképezőgép, videokamera stb.) tárolt tartalmak.
  • A „Web Browser”, azaz a beépített böngésző révén bármelyik weboldal szabadon meglátogatható közvetlenül a készülékről (6500-as LED TV-től felfelé).
  • A „Samsung Apps”, a világ első HDTV-re fejlesztett alkalmazásboltja ingyenes és fizetős tartalmakat, köztük magyar alkalmazásokat kínál a sport, szórakoztatás, játék, illetve a tudomány területén.

A hazánkban áprilistól forgalmazott vadonatúj, D8000-es sorozatú LED TV-k képminősége az új LED világításnak és a Micro Dimming Plus technológiának köszönhetően tovább javult. A készülék vékony, 3D szemüvege bluetooth kapcsolattal csatlakozik a TV-hez, így a háromdimenziós kép minősége folyamatosan tökéletes. Egyes készülékek távirányítójának érintőképernyője hamarosan második TV-ként is használható, oly módon, hogy a képet a távirányítón magunkkal vihetjük a lakásunk más szobáiba is. Azok a felhasználók, akik nem érintőképernyős távirányítóval rendelkező készüléket választanak, okostelefonjukról is irányíthatják új Smart TV-jüket a megfelelő alkalmazás letöltése után.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés