Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyar siker: tarol a mágneses egér

Smart home

Magyar siker: tarol a mágneses egér

Húsz országot előzött meg a Magyar Tudományos Akadémia kutatója által kifejlesztett mágneses egér.

Az ipari minőségbiztosításban, az olajiparban, de még a repülésbiztonságban és az atomerőműveknél is hasznát vehetik annak a mágneses egérnek, mely a vizsgálandó anyag károsítása nélkül képes letapogatni annak belső szerkezetét. A roncsolásmentes anyagvizsgálat számos nemzetközi találmányi kiállításon sikerrel szerepelt, melyek az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet (MTA MFA) véleménye szerint kiváló ösztönzői lehetnek a népszerűtlen mérnöki- és természettudományi képzések fellendítésének.

Magyarország száznegyvenkilenc pályázattal képviseltette magát azon az idén ősszel megrendezett Géniusz-Európa Nemzetközi Találmányi Vásáron, melyen húsz országból állítottak ki találmányokat többek között Kínából, az Egyesült Államokból, Svédországból, de még a Kongói Demokratikus Köztársaságból is. Az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének tudományos munkatársa, Dr. Gasparics Antal, valamint két feltalálótársa, Szöllősy János és Farkas Tibor találmányával, a mágnesszenzorral egybeépített számítógépes egérrel számos országot utasított maga mögé.

A lézersugárpásztázó mikroszkóp, vagy a térben lebegő kép mellett induló, a világ legnagyobb találmányi kiállításán már díjat nyert egér egy speciális számítógépes program segítségével roncsolásmentesen képes letapogatni egy anyag belső szerkezetét, majd abból háromdimenziós képet alakít ki. Így az eszköz a rendkívül könnyű kezelhetőség mellett lényegesen rövidebb idő alatt szolgáltat információkat a vizsgálandó területről, mint más eljárások.

A vásár junior kategóriájában az MTA MFA fiatal kutatója, Fekete Zoltán győzedelmeskedett. A “Szilícium mikroturbina” megvalósítása, aktualitása és újszerűsége miatt részesült aranyéremben.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés