Connect with us

Hirdetés

technokrata

Winchesterrel együtt megvehető filmek

Smart home

Winchesterrel együtt megvehető filmek

Különleges, de – véleményünk szerint – eleve kudarcra ítélt akciót indított a Seagate.

Megállapodott a legnagyobb amerikai filmkiadók közé tartozó Paramount Pictures és a háttértárolók fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Seagate. Ennek eredményeként a jövőben az utóbbi vállalat egyes merevlemezei a Paramount által pénzelt filmekkel együtt kerülhet terjesztésre. A Freeagent Go meghajtókat érinti az egyezség, számolt be a részletekről a Seagate.

A döntéssel újabb lökést kaphat(na) a digitális tartalomterjesztés, hiszen ahelyett, hogy DVD-n vagy Blu-ray-en vásárolnánk meg a nekünk tetsző alkotást, megkaphatjuk azt winchesteren is. Persze arról szó sincs, hogy ezzel aztán megnyílna a lehetőség a szabad kalózkodásra: a vásárlónak birtokolnia kell egy aktivációs kódot, ha meg akarja nézni az adathordozóra felmásolt filmet. Ez egy, a Paramounttal közösen működtetett partneroldalon keresztül érthető el.

Érthetetlen ugyanakkor az akció üzletpolitikája – legalábbis felhasználói szemmel. A merevlemezgyártó ugyanis 10-15 dollárt kér egy aktivációs kódért, azaz 2-3 ezer forintot kell kifizetni egy olyan filmért, amihez nem jár borító, tok – semmi, csak maga a digitális tartalom. Mindemellett csak a Windows-t használók élhetnek a lehetőséggel, ráadásul ők is csak akkor, ha Internet Explorert használnak. Sőt, még a Microsoft Silverlightjára is szükség van a procedúra sikeres végrehajtásához, így véleményünk szerint az ötlet – habár érdekes – nem fog sikert aratni a vásárlók körében.

És ha valakit még nem tántorítottunk el: a film maximum három eszközre (DVD-re nem) másolható át, adatvesztés esetén pedig egyetlenegyszer lehet letölteni az Internetről. A minőségről sokat elárul, hogy a stúdió közlése szerint egy 150 perces (azaz két és fél órás) alkotás nagyjából 2,5 GB-ot foglal el a winchesteren. Ezzel még a DVD minőségét sem közelíti meg, HD-ről pedig szó sem lehet.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés