Connect with us

Hirdetés

technokrata

CES, alig két hónap múlva

Smart home

CES, alig két hónap múlva

A válság ellenére úgy tűnik, nem csökken az érdeklődés a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállítás iránt.

Válság ide vagy oda, a show-nak mennie kell! A Szórakoztató Elektronikai Kiállítás (CES) egy gigantikus méretű nemzetközi szakmai vásár, amelyet minden év januárjában, Nevadában rendez meg a Szórakoztató Elektronikai Szövetség (CEA). A 2010-es CES-re, a 30 termékkategóriában eddig már több mint 2500 kiállító jelezte részvételi szándékát. A világot sújtó pénzügyi krízis ellenére a kiállítói létszám várhatóan megegyezik majd a 2009-es és a 2008-as rendezvényekével.

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai és az Egyesült Államok legnagyobb elektronikai szakmai szemléjét a Las Vegas Konferencia Központban rendezik meg 2010. január 7. és 10. között. A tavalyi évben 2700 kiállító több ezer újdonságára több mint 150 ezer látogató volt kíváncsi.

Consumer Electronics Show, azaz a CES
Az első CES-t 1967-ben, New York városában rendezték meg. Egy évtizeddel később már évente kétszer lehetett a szórakoztató elektronikai piac újdonságaira rácsodálkozni; elsőként minden év januárjában, Las Vegasban a Téli Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (WCES), majd fél évvel később júniusban Chicago-ban, a Nyári Szórakoztató Elektronikai Kiállításon (SCES). Ez így ment egészen 1994-ig, amikor a sikeres téli vásár után a Chicago-i rendezvény kezdett veszíteni a népszerűségéből.

Amíg a Las Vegas-i kiállítás később is minden évben hozta a papírformát, addig a nyári rendezvények Philadelphia, Orlando és Atlanta próbálkozása után végleg elmaradtak. A Las Vegas Szórakoztató Elektronikai Kiállítás maradt így a világ legnagyobb szakmai szemléje, ahol a szórakoztató elektronikában érdekelt nagyvállalatok, fejlesztő és gyártó cégek évről-évre bejelentik újdonságaikat, bemutatják új termékeiket és a szakmai közönség megismerheti az aktuális technológiai irányzatokat és trendeket.

A CES számos, mára már megszokottnak számító technológia debütálásának is tanúja lehetett. Többek között 1970-ben a videomagnó, 1974-ben a lézer lemezjátszó, 1981-ben a videokamera és a CD lejátszó, 1982-ben a Commodore 64, majd 84-ben az Amiga, 1988-ban a Tetris, 1990-ben a digitális hangrendszer, 1993-ban a Mini Disc, 1994-ben a digitális műholdrendszer, 1996-ban a DVD, 1998-ban a HDTV, 2001-ben a Microsoft Xbox és a plazma TV mutatkozott be a kiállításon.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés