Connect with us

Hirdetés

technokrata

Másolásvédelemmel terjesztik a lopást istenítő játékot

Smart home

Másolásvédelemmel terjesztik a lopást istenítő játékot

Már egy videokártya-csere is beindítja a Grand Theft Auto IV védelmének aktivációját.

Több neves játék is kikerült már a Rockstar „kezei közül”, ám igazán híressé a Grand Theft Auto-val vált a cég. Az elmúlt évtized alatt sorozattá fejlődött játék tulajdonképpen az élet sötét oldalát mutatta be a kikapcsolódni vágyóknak, mégpedig azt, miként kell maffiamódszerekkel dolgozni, rendőröket megverni, géppisztollyal lövöldözni. No és kocsit lopni – ez a momentum alapvető eleme volt mindegyik résznek. A legtöbb akció ugyanis azzal indult, hogy a játékos elkötött egy verdát.

Ám míg a virtuális világban alapvető „kötelesség” lopni, addig a való életben már egyáltalán nem örülnek a Rockstarnál annak, ha ezen cselekedet szenvedő feleivé válnak. Legújabb, konzolokon már egy éve kiadott játékuk, a Grand Theft Auto IV PC-s változatánál éppen ezért komoly másolásvédelmet alkalmaztak – ami érthető, de a körülmények ismeretében mindenképpen furcsa döntés a fejlesztő részéről. SecuROM 7 DRM kerül(t) a DVD-kre, pont azért, mert a Rockstar ezt találta a leghatékonyabb, lemezalapú védelemnek. Ugyanakkor nem mentesül a kötöttségektől az sem, aki az online Steam terjesztői rendszeren keresztül vásárolja meg a szoftvert, mivel a cég minden változatba integrálta a digitális másolásvédelmet.

Tudni kell, hogy a DRM ellenére a játék annyiszor telepíthető, ahányszor csak akarja az eredetit birtokló felhasználó, és a PC-k száma sincsen korlátozva. Igaz, hogy online aktiválni kell a programot, ám ez bármelyik, Internet-csatlakozással ellátott számítógépen megtehető, nem kell feltétlenül azon a masinán elvégezni a folyamatot, amire installálva lett a GTA.

A megkötések közé tartozik, hogy a játékot újra kell aktiválni, ha egy (vagy több) főbb hardvereszközt kicserélünk – tehát abban az esetben is, ha a videokártya gyengének bizonyult a játékhoz, ezért újat vásároltunk. Emellett folyamatosan bent kell lennie az első lemeznek az optikai meghajtóban, érthető okokból. Ami viszont igazán bosszantó, hogy a SecuROM nem távolítható el teljes mértékben, akkor sem, ha a GTA-t uninstalláltuk.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés