Connect with us

Hirdetés

technokrata

Pandasztikus: noteszgép bambuszból

Smart home

Pandasztikus: noteszgép bambuszból

Kíváncsi, milyen egy működőképes bambusz-laptop? Kattintson!

Természetesen nem arról van szó, hogy az eszköz minden egyes eleme a távol-keleti növényből készült volna: az Asus a masina borítását oldotta meg ebből az anyagból. A noteszgép így (legalább részben) újrafeldolgozható külsőt kapott: a „szokásos” műanyag vagy magnézium-ötvözet vázat cserélte le bambuszra a vállalat. Remélhetőleg nem a pandák bánatára…

Állítólag már tömegtermelésben van az első két modell, amely 11-12 colos kijelzővel, azon pedig 1280×768 pixeles natív felbontással válik elérhetővé. Vásárlói igényektől függ akkumulátorának kapacitása: lehet 3, 6 vagy 9 cellás telepet is venni a kis géphez. Csökkentendő a fogyasztást, helyet kapott benne az Asus Super Hybrid Engine technológiája, amellyel az egy töltéssel elérhető üzemidő növelhető meg.

És hogy mi lapul a belsejében? A bambusz ereje – akit ütöttek már meg kivágott bambusszal, tudja, mennyire erős is ez az anyag. De komolyra fordítva: Intel Core 2 Duo processzor (T9400/P8600/P8400) dolgozik a természetes eredetű borítás alatt, a grafikus megjelenítésről pedig egy 256 MB-nyi saját memóriával bíró Nvidia Geforce 9300M GS videokártya gondoskodik. Szintén a fogyasztás mérséklését hivatott szolgálni, hogy hibrid merevlemez teljesít szolgálatot az Asus noteszgépében: a 320 GB-os winchester 256 MB-nyi flash-memóriával bír.

Az egészre a koronát az Intel WiMAX/Wi-Fi Link 5100-as chipkészlete teszi fel. Ára azonban egyelőre nem ismert.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés