Hallókészülék, amely nő

Nagyothalló gyermekek megfelelő hallókészülékkel való ellátása az audiológia egyik legnehezebb problémája. Kis gyermekeknél a még korlátozott kifejező- illetve közlési képesség megnehezíti a megfelelő hallókészülék beszabályozását. A különböző korú gyermekek, például a tinédzserek hangról alkotott elképzelése is eltérő. Amellett, hogy a készülék fülnyílásban ülő házának, az úgynevezett otoplasztikának változtatása könnyű kell legyen az akusztikus számára, ahogy a gyermek füle nő, a készüléknek robusztusnak kell lennie, és megjelenésben a változó életkori igényeknek is meg kell felelnie. A Siemens olyan készüléket fejlesztett ki, amely mindezeknek megfelel: az Explorer fantázianévre hallgató készülék az első olyan eszköz, amelyik a csecsemőtől az iskoláskorig végigkíséri viselőjét.

Mint ismeretes, a Siemens alapító atyja, Werner von Siemens erősítővel ellátott telefont épített a nagyothallók számára. 1910 óta gyárt a Siemens „igazi” hallókészülékeket, amelyek a környezet hangjait is erősítik. Kezdetben ezeket a battériából, mikrofonból és vevő-erősítőből álló szerkezeteket hordtáskában helyezték el. Ahogy az erősítő-technika fejlődött, a készüléket egyre közelebb lehetett „telepíteni” a fülhöz, így egyre kevésbé volt feltűnő használatuk. Az 1920-as évekig szenes mikrofon-erősítőt használtak, melyekkel maximum 46 dB erősítést lehetett elérni. Az elektronika elektroncsöves erősítők formájában az 1920-as évek végétől jelent meg a hallásjavítás szolgálatában – ezek kezdetben eléggé ormótlan és nehéz, de nagyobb teljesítményű készülékek voltak. A helyzet javult a miniatűr csövekkel, de csak a tranzisztoros technika tette lehetővé, hogy a hallókészülékek gyógyszer-pirulás doboz méretűvé zsugorodjanak, és a fül közelébe kerülhessenek; 1960-tól először szemüveghez erősítve. Majd a Siemens megépítette az első fül mögötti (BTE: behind the ear) készülékeket.