Smart home
Meghalni jobb, mint ölni
A gyilkolás nem hoz megnyugvást, sőt! Játszási szokásainkat kutatták.
Több kutatócsoport számos aspektusból vizsgálta már az erőszakot ábrázoló számítógépes játékok hatását az emberekre – nemrég azonban olyan irányból közelítették meg a kérdést, ami mindenképpen szót érdemel. Finn diákok közreműködésével azt vizsgálták, hogy a gyilkolás milyen érzelmeket vált ki a virtuális gyilkosból és a virtuális halottból. Az Emotion nevű újságban megjelent tanulmány leírása szerint a James Bond 007: Nightfire nevű játékkal szórakozók megfigyelése nem várt eredménnyel járt. Logikusnak úgy tűnne, ha a gyilkost elégedett érzés, a megöltet pedig szomorúság töltené el. Azonban…
Azonban ez nem így van: a bőrre ültetett elektródákkal és az arcizmok figyelésével vizsgált érzelmi reakciók egészen mást mutattak. Ugyan mindkét fél reagált a vele történtekre, de másként, ahogyan azt a kutatók elvárták. A másik megsebzése vagy megölése dühöt vagy szorongást váltott ki, esetleg mind a kettőt. Másrészt a virtuális élet elvesztése nyugalommal töltötte el a játékkal kikapcsolódókat – valószínűleg a stresszhelyzet megszűnése miatt. A digitális elhalálozás ugyanis azzal jár, hogy az addigi feszített idegállapot – „mikor halok meg” – eltűnik, hiszen az élet elvesztésével azonnal megszűnik a fenyegetettség.
Megfigyelték azt is, hogy az idő telésével sem váltak érzéketlenné a vizsgált személyek a virtuális öldöklésre. Az elmúlt egy-két évtizedben egyre véresebb és véresebb jeleneteket mutattak be a híradókban, sokak szerint ez vezetett oda, hogy mára már egy terroristacselekmény esetében is csak megrándítjuk a vállunkat, vagy tudomást sem veszünk róla. A felmérés készítői szerint azonban nem jelentkezik ez a hatás, ha mi magunk is résztvevői vagyunk a cselekményeknek – a gyilkolásra adott érzelmi reakciók nem változtak az idő múlásával.
Nem csak az erőszakos játékokat vizsgálták: a kutatásban szintén vizsgált Super Monkey Ball 2 esetében már az elvártnak megfelelően jelentkezett a sikerélmény. Ez utóbbi esetben ugyanis valóban akkor élt meg pozitív érzéseket a kikapcsolódni vágyó személy, amikor a játékban sikeres volt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2008/03/11/meghalni-jobb-mint-olni/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





