Smart home
A képfelbontás forradalma
A világ első High-Definition-PET CT (HD PET) berendezését júniusban mutatták be az USA-ban.
Ahogy a nagyfelbontású televízió (HDTV) képélessége átalakította a szórakoztató média világát, ugyan úgy megújítja a molekuláris képalkotási technikát a nagyfelbontású pozitron-emissziós tomográfia bevezetésével a Siemens Orvostechnika (Medical Solutions) ágazata.
A világ első High-Definition-PET CT (HD PET) berendezését júniusban mutatták be az USA-ban. Ennek a világon máig egyedülálló technikának az a lényege, hogy az egész látómezőben végig nagyobb képélességet és tiszta, határozott rajzolatú felvételt nyújt egy cégtulajdonú, különleges rekonstrukciós eljárás segítségével. (A PET-képalkotás eddigi technikájára az volt jellemtő, hogy a leképezés minősége a szkenner középpontjától való távolság függvényében egyre csökkent). Az orvos ez által az eddiginél nagyobb biztonsággal tud apró patológiai elváltozásokat is behatárolni, illetve diagnosztizálni, mégpedig nyirokcsomók belsejében, a hasban, a fej- és nyaktájon, valamint az agyban is, így hamarabb lehet célzott kezelést alkalmazni. A nagy felbontás a PET-rendszer kontrasztosságát is lényegesen javítja, mivel a jel/zaj távolság majdnem kétszeresére nő. Így könnyebben lehet különbséget tenni az egészséges és gyanús szövetek között.
A High-Definition-PET előnyei a rákdiagnosztikában, a betegség fázisának megállapításában (úgynevezett staging), a kezelés folyamán, valamint az operációt vagy sugárkezelést követő megfigyelés során egyaránt jelentkeznek.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/07/27/a-kepfelbontas-forradalma/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





