Smart home
Éljen Peter Moore!
Peter Moore otthagyta a Microsoftot, és átigazolt az EA-hoz, arra hivatkozva, hogy családjával szeretne több időt tölteni. Talán nem is hazudott…
Peter Moore az a lelkes vezető, aki a többi kissé félszeg kreatívitású Microsoft góréhoz képest, mindig valami eredeti hülyeséggel rukkolt elő egy-egy slágerjáték megjelenésével. Izgatottságát és elkötelezettségét kifejezvén, magára tetováltatta a Halo és a Grand Theft Auto megjelenési dátumait. Nos, a tetkók maradtak, az elkötelezettség megkopott.
A múlt héten ugyanis a Microsoft bejelentette, hogy augusztusban távozik Moore. A szakember az Electronic Arts sport szakosztályához igazol. A hivatalos ok, hogy a férfi szeretne több időt tölteni a családjával. Az EA székhelye ugyanis közel van (San Francisco, Bay Area) a U.C. Berkeley-hez, ahol a gyereke tevékenykedik, míg a Microsoft irodája bizony Washington-ban van. Meglepetés, de szinte a bejelentéssel egyidőben a Microsoft azt is közölte, hogy több mint egy milliárd dollárt fordít a hibás XBox 360 konzolokra. Semmiképp ne higyjük, hogy a kettőnek köze van egymáshoz: a MS kiizzad egy milliárdot, a divízió feje pedig hirtelen családi kötelékeit kívánja felgombolyítani… Egybeesés?
A vállalat álláspontja természetesen az, hogy nincs összefüggés. Azt mondják a cégnél, hogy nem örülnek Moore távozásának. „Nehéz volna maradásra bírni” – mondta Robbie Bach, a Microsoft szórakoztatóelektronikai eszközök üzletágának vezetője. „Jó munkát végzett, szerettem volna, ha marad.” Ez megint csak érdekesen hangzik, mivel az XBox 360 eladásai a Nintendo Wii alatt vannak, és csak éppen jobbak, mint a Sony PS3-é.
Moore helyére egyébként az egykori EA góré, Don Mattrick érkezik.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/07/23/eljen-peter-moore/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





