Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nagy a baj: A javított Note 7-esek is elfüstölnek

Kütyük

Nagy a baj: A javított Note 7-esek is elfüstölnek

Ezért leállítják a telefon gyártását.

Nemhogy enyhülne, de inkább erősödik a Note 7-es botránya. Azok után ugyanis, hogy a dél-koreai gyártó visszahívta és kicserélte a hibásnak vélt készülékeket, sajnálatos módon egyáltalán nem szűntek meg a kigyulladással kapcsolatos esetek, sőt, az elmúlt egy hétben már ötről érkezett hír. Mi is beszámoltunk egyről, akkor egy repülőgépről kellett leszállítani az utasokat a hibás telefon miatt. Nos, ez messze nem a történet vége, hiszen azóta egy esetben egy 13 éves kezében füstölt el egy példány, máskor éjszaka, az asztalon gyulladt ki, megint máskor a vasárnapi ebéd közben halálozott el egy készülék.

note7samsungbotrany

Hivatalosan a Samsung nem szólalt meg az ügyben, pusztán annyit árultak el, hogy továbbra is vizsgálódnak a készülékeket illetően. Nagy kérdés, hogy a mostani helyzet miként befolyásolja a Note 7-es pályafutását, hiszen az újabb botrány alaposan eltántoríthatja a vevőket a típustól. Amerikában négy szolgáltató már be is jelentette, hogy ingyenesen cserélik a javított telefonokat is a felhasználóknak, méghozzá úgy, hogy bármilyen, árban megegyező szintű telefon közül választhatnak, nem kötelező újra Samsungot használni.

note7repulo

Emellett már vizsgálódik az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság is, akik felszólították a Note 7 tulajdonosokat, hogy inkább ne használják tovább a telefonjukat. Foglalkozik a telefonnal az Egyesült Államok légügyi hivatala is, ők a repülőn kigyulladó készülék miatt kezdtek alapos vizsgálatba.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség információi szerint a Samsung ezért úgy döntött, hogy ideiglenesen leállítják a típus forgalmazását. Pletykák szerint ezt a hírt délután jelentik be a gyártó képviselői.

Forrás: HVG



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés