Connect with us

technokrata

Megérkezett az új iPhone!

Kütyük

Megérkezett az új iPhone!

Itt az iPhone 7.

A várakozásoknak megfelelően az Apple bemutatta az új iPhone 7-est és 7 Plus-t. Mindkét variáns megőrizte az elődöknél már bevált képernyő méretet és felbontást, azaz a nagyobbik verzió 5,5 colos Full HD egysége mellett a 4,7 colos 7-es egy 1334 x 750 pixeles, Force Touch technológiával ellátott IPS kijelzőt tartalmaz. Nemcsak a kijelző mérete, a dizájn sem változott érdemelgessen a formatervezők maradtak a 6-osnál megismert formai elemeknél. Azért rondának így sem nevezhetjük a telefont, az iPhone 7 a korábbi kiadásokhoz hasonlóan igen jól néz ki.  Újdonság, hogy immár fényes fekete árnyalatban is elérhető a telefon, ilyen színben eddig nem vásárolhattunk fém iPhone-t.  Akinek ez nem tetszik, az választhat hagyományos, matt fekete árnyalatot is, de az arany, rozéarany és ezüst is a kínálat része maradt.

iPhone7Plus-JetBlk-34BR_iPhone7-JetBlk-34L_PR-PRINT-2

Megváltozik a Home gomb is, ezúttal már nem hagyományos gomb, hanem egy nyomásérzékeny felület áll a rendelkezésünkre. A Taptic Engine technológiát is beépítették, az Apple Watch-nál megismert fejlesztésnek köszönhetően különböző erősségű visszajelzéseket is tud adni a gomb. Nemcsak ezért, a vízálló készülékház miatt is nagyon hasznos az új Home gomb, hiszen ez az egység immár szorosan beépült a készülékházba, így nem jut be mellette a víz. Ennek is köszönhető, hogy már IP67 szabványnak megfelelő víz- és porálló telefon lett az iPhone 7.

iPhone7Plus-Lineup-PB_PR-PRINT-2

Belül persze már több változás történt, így többek között az új A10 Fusion processzor is a 7-esben debütál. Ez egy 64 bites, 4 magos egység, amelyben 2 nagyteljesítményű és 2 alacsony fogyasztású és kis teljesítményű mag foglal helyet és ennek köszönhetően a telefon hardvere 240x erősebb az eredeti iPhone-énál. Újdonság elbúcsúzhatunk a 16 GB-os tárhelytől, ehelyett 32 GB-os, 128 GB-os és 256 GB-os háttértárak közül választhatunk. Nemcsak a 16 GB-os tárhely, de a 3,5 mm-es jack csatlakozó is eltűnik, a helyét egy hangszóróval töltötték ki, így az iPhone 7 az első olyan iPhone, amiben sztereó hangszórók foglalnak helyet. Nemcsak a hangszórókon, de a fülhallgatókon is javítottak. Mostantól ugyanis nem 3,5 mm-es jack csatlakozón, hanem Lightning-on keresztül csatlakozik az EarPods a telefonhoz. Ha már a csatlakozásnál járunk, megemlíteném, hogy igen, igaz, egy 3,5 mm-es jack adapter azért a csomagolás része lesz!

iPhone7-JetBlk-34BR_AirPods-Laydown-OB-PRINT-2

Persze az Apple célja sokkal inkább az, hogy vezeték nélküli zenehallgatásra válts. Épp ezért megalkották az AirPods-ot, amely a kaliforniai gyártó első, vezeték nélküli fülhallgatója. A W1 chippel ellátott fülhallgató képes felismerni, hogy mikor viseli a tulajdonosa, így csak akkor indul el a zene, amikor tényleg halljuk. Természetesen headsetként is működnek az AirPods-ok, így akár mobilizni is lehet velük. Egy töltéssel 5 órán keresztül használhatjuk, aztán a hozzájuk tartozó dokkolóval tölthetjük fel őket. Ez egyébként 24 órányi töltést tud eltárolni és csak akkor kell töltenünk, ha már teljesen lemerült és nem tudja ellátni energiával a fülhallgatónkat. Szintén a pletykákat igazolja az új kamerarendszer amellyel 12 megapixeles fotókat készíthetünk. Az új szenzor 60 százalékkal gyorsabb és 30 százalékkal kevesebb energiát igényel és optikai képstabilizátor is tartozik hozzá, az iPhone 7 és 7 Plus esetén is. Új a vaku is, immár 4 villanóval dolgozik a rendszer, kettővel többel mint eddig.

iPhone7Plus-JetBlk-34BR-LeanForward-OB_PR-PRINT-2

Az iPhone 7 Plus esetén azonban már nemcsak egy, hanem két lencse dolgozik. Ennek köszönhetően már veszteségmentesen nézhetünk majd bele a képbe, legalábbis kétszeres nagyításig. Az Apple az algoritmuson is javított, így szoftveresen akár tízszeres nagyítást is választhatunk. Sőt, itt még nem ér véget a szoftveres funkciók sora, hiszen a Plus kiadás esetén, a két kamerának köszönhetően a rendszer képes kiemelni a lefotózott embereket, úgy elmosva a hátteret, hogy csak ők maradjanak élesek. Javítottak a kijelzőn is, immár 25%-kal fényesebb és szélesebb színpalettával rendelkezik a Retina HD megjelenítő. Természetesen megmaradt a 3D Touch is, azaz továbbra is lehet erősen nyomkodni a kijelzőt. Az új, A10 Fusion processzornak köszönhetően az üzemidő is sokat javult, az iPhone 7 immár átlagosan 2 órával tovább bírja egy iPhone 6S-nél.

Szerencsére az iPhone 7-re már nem kell sokat várni, az előrendelés szeptember 9-én kezdődik, az árak pedig 649 dollártól indulnak. A Plus variánsért legalább 769 dollárt kell majd fizetni. Érdekesség, hogy nemcsak a 7-es jelenik meg, de a 6S is megváltozik, hiszen az elődben is bővítik a tárhelyet, immár 32 és 128 GB-os verziók közül lehet választani. Az első darabokat már szeptember 16-án átvehetik a szerencsés vásárlók, így hamarosan reméljük hozzánk is megérkezik az újdonság!



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Dotkom

Az alaprendszerek újjászületése

2021. január 25. hétfő
eház

Dotkom

Az eHÁZ lett Az Év Blockchain Megoldása

2021. január 22. péntek
cisco

Dotkom

Webex innovációk sorát jelentette be a Cisco

2021. január 12. kedd
vodafone
drón

Dotkom

Bonyolódik a drónpilóták helyzete

2021. január 8. péntek

Műszaki Magazin