Elképesztően egyszerűen lehallgatható egy felhasználó telefonja, legalábbis ha megfelelően képzett hacker próbál hozzáférni a beszélgetéshez. Hiába veszi a legtöbb tech gyártó igen komolyan a titkosítást (ez alól kivétel talán a BlackBerry), a CBS népszerű műsorában, a 60 Minutes-ben most egy olyan módszert mutattak be, amely ellen semmit sem érnek a vállalatok megoldásai. A stáb a kísérletében részt vett Ted Lieu kaliforniai kongresszusi képviselő, illetve Karsten Nohl, a német származású, a Virginiai Egyetemen doktorált hacker, aki a Lookout csapatában dolgozik.
Lieu feladata annyi volt, hogy megadja a telefonszámát a Berlinben tartozkodó Nohl-nak és kollégáinak, majd bekapcsolja és néhányszor telefonáljon a frissen vásárolt iPhone-jával. A hackereknek nem is kellett sok idő a művelethez, néhány perccel késöbb már sikerrel játszották vissza a beszélgetéseket.
Minderre a telefonkapcsolatok felépítése illetve bontása során használt SS7 hálózat hibája ad lehetőséget. A sebezhetőség miatt ugyanis a telefonhoz hozzá sem kell érnie a hackereknek, hogy lehallgassák és rögzítsék is az azon folytatott beszélgetéseket. Sőt, lényegében még az is követhető, hogy a felhasználó épp hol tartózkodik, kiknek írt SMS-t, ki volt az, akit a legutoljára felhívott. Érdekesség, hogy ez a hiba egyáltalán nem számít újnak, ám mindeddig igazán nem foglalkoztak vele. Most azonban komoly változás állhat be az ügyben, hiszen a képviselő máris a kongresszushoz fordult, hogy végre megszűntessék ezt a súlyos biztonsági rést.