Connect with us

Hirdetés

technokrata

Itt a Jolla táblagépe

Kütyük

Itt a Jolla táblagépe

Bemutatkozott a finn gyártó táblagépe.

Alig egy nappal azután, hogy az újraéledő Nokia bemutatta az első, N1 névre keresztelt újdonságát, a Jolla is előállt a saját táblagépével. Az aprónak számító finn vállalat az Indiegogo-n gyűjt pénzt a készülékre, de már most, 21 nappal a gyűjtés vége előtt több mint fél millió dollárt szedtek össze, azaz biztosan találkozunk majd a modellel a boltok polcain.

20141116041206-hero

Az biztos, hogy a tervezők nem bízták a véletlenre a dolgokat, hiszen a Jolla Tablet megjelenítője az iPad mini 3-hoz hasonlóan 7,9″-es, 2,048 x 1,536 pixel felbontású IPS technológiájú egység. A burkolat ezen túl még egy négymagos processzort, 2 GB RAM-ot és 32 GB beépített memóriát rejt. Azért, hogy a várható ár alacsonyan maradhasson, a fém ház helyett várhatóan műanyag burkolattal találkozunk majd.

Szoftveres téren sem mindennapi a Jolla Tablet, hiszen a megszokott Android helyett annak egy erősen módosított, több mint 350 ponton továbbfejlesztett kivitelével a Sailfish OS-szel találkozhatunk az első indítás után. A megjelenési időpont egyelőre nem ismert, várhatóan jövő tavasszal jelennek meg az első darabok a kereskedésekben. 



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés