Connect with us

technokrata

Kudarc a „Djuice kísérlet”?

Kütyük

Kudarc a „Djuice kísérlet”?

Egy évig bírta anyacégétől kvázi-függetlenül a fiataloknak pozícionált márka.

Éppen egy éve, 2010 áprilisában számoltunk be arról, hogy a Djuice márka kiválik a Pannonból és a Telenor-csoport önálló márkájaként működik tovább Magyarországon. Ez – többek között – önálló értékesítési hálózat létrehozását is jelentette. Úgy tűnik azonban, hogy nem volt annyira hatékony a megoldás, mint amennyire a norvégok szerették volna: a skandináv telco óriás belejelentette, hogy a „Telenor és a Djuice egymást erősítve működnek tovább”.

A vállalat által küldött közlemény szerint a Djuice a fiatalok körében egy év alatt meghétszerezte népszerűségét, élménymárkává vált, kibővítette készülékportfolióját, bevezette a részletre vásárlás lehetőségét és újragondolta disztribúciós hálózatának felépítését. Mégsem lehetett ez elég a kvázi-függetlenség megtartásához, hiszen a Telenor kereskedelmi divíziójába integrálja a Djuice-t az értékesítés és a disztribúció erősítése, valamint a jobb ügyfélkiszolgálás és eszköztámogatás biztosítása végett.

„A Djuice-t továbbra is stratégiailag fontos márka” – Christopher Laska
Az utóbbi egy évben számtalan olyan közösségi program, pályázati lehetőség és kezdeményezés kötődött a Djuice-hoz, melyek teret adtak a fiatalok bemutatkozásának. A fiatalok tehetségére és szereplési vágyára figyelmet fordító márka körül kialakult közösség élőben és virtuálisan is erősödött, a Facebook rajongók száma idén év elején átlépte a 22 ezer főt. Mindezeknek az aktivitásoknak köszönhetően a 26 év alattiak aránya folyamatosan nőtt és nő továbbra is az előfizetői bázison belül.

Tavaly december óta a Djuice termékei már hatvannál is több kiemelt Telenor boltban, ma pedig már a teljes értékesítési hálózatban elérhetőek. A bővítés által a fiatalok számára fizikailag is elérhetőbbé vált a márka, ez pedig bevételi többletet eredményezett. A Djuice portfóliójában jelenleg több mint ötven készülék szerepel, melyek között helyet kaptak az androidos és a felsőkategóriás okostelefonok is. A márka által kínált tarifacsomagok, szolgáltatások, ahogy a készülékkínálat is, a fiatalok igényeihez igazodnak, s ezen a jövőben a Telenor sem kíván változtatni.

A szervezeti átalakítás következtében Biró Balázs pozíciója megszűnt, így ő távozik a vállalattól. „Biró Balázsnak a jövőben további sikereket kívánok, megköszönve a Djuice márka újraindítása során végzett munkáját és rendkívüli elkötelezettségét.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin