Connect with us

Hirdetés

technokrata

Táblagép a Merciben

Kütyük

Táblagép a Merciben

Így képzeli el a német autógyártó a tabletek és a közlekedés jövőjét.

Fél éve már írtunk egy érdekes koncepcióról, melyben szintén szerepet vállaltak a táblagépek: egy német fejlesztés a kis kommunikációs eszköz révén tette elérhetővé taxi rendelését, mely sofőr nélkül szállította el utasát a kívánt – szintén tabletről kiválasztott – célállomásra (további részletek itt). Most ismét „Európa motorja”, a német ipar rukkolt elő egy koncepcióval; ezúttal a Mercedes vizsgálta meg, miként lehetne használni a táblagépeket a gépjárművekben.

Mercedes-Benz-A1t.jpg

Az A-osztályú – hivatalosan még nem is létező, mindössze digitálisként megtekinthető – autó már külsőségeiben is magára vonja a figyelmet, rája-szerű ragadozó külseje is megérne egy misét. Mi most viszont a kormány mellé, konzol közepére illesztett táblagép miatt írunk a koncepciójárműről. Ezt a Mercedes az autó belsejében kialakított, vörös LED-megvilágításhoz illeszkedő kezelőfelületű navigációs rendszerrel látta el, amint az az alábbi videóban is megtekinthető:

Nem a német autógyár az egyetlen, amelyik nagy(obb) méretű kijelzőt szerel járművébe, a sofőr tájékozódásának megkönnyítése céljából. Az amerikai Tesla Model S Sedan szintén bír érintőképernyős LCD-vel, igaz, abban a lehetőségekhez mérten óriási, 17 colnyi folyadékkristály igyekszik a vezető keze alá dolgozni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés