Kütyük
Érkezőben a második Google mobil?
Minden jel arra mutat, hogy a Google egyre inkább rámozdul a mobiltelefon témára.
Az internetes keresőjéről elhíresült mamutcég alig két hete mutatta be első saját márkajelzéssel ellátott mobil készülékét, a HTC által gyártott Google Nexus One-t, most pedig máris megérkeztek az első információ morzsák a vállalat második telefonjáról.
Jól értesült források szerint ez az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság nem más, mint az a készülék, melyet eddig Motorola Shadow néven ismerhettünk. A kereskedelmi forgalomban várhatóan Google Nexus Two néven debütáló készülék ezúttal oldalirányban szétcsúsztatható kialakítást kapott: azt követően, hogy elcsúsztatjuk a fedlapot, máris felbukkan egy teljes értékű QWERTY billentyűzet.
#img1#
Az előlapot egy óriási méretű, egész konkrétan 4,3 colos képátlóval rendelkező érintőkijelző uralja, mely 854×480 képpontos felbontású és 16 millió színárnyalatú. A szabványos HDMI csatlakozónak köszönhetően akár televíziós készülékeken is megjeleníthető a telefon képe, ezenkívül pedig említést érdemel még az 1080p felbontású videók rögzítésére képes, 8 megapixeles felbontású kamera is.
Az első Google mobilhoz hasonlóan Android 2.1 szoftvert futtató Google Nexus Two érdekessége, hogy vastagsága mindössze 9 milliméter. Kíváncsian várjuk, hogy a vállalat mikor jelenti majd be hivatalosan ezt a mindenképpen ígéretesnek tűnő újdonságot.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/erkezoben-a-masodik-google-mobil/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






