Kütyük
Érkezőben a por- és cseppálló Sony Ericsson C702
Az aktív életvitelt folytató vásárlóknak szánt új Sony Ericsson hamarosan világszerte kapható lesz.
A japán-svéd gyártó idén februárban, a barcelonai Mobil Világ Kongresszuson jelentette be a Sony Ericsson C702-t, melynek kereskedőkhöz történő szállítását ezekben a napokban kezdte meg a vállalat. A készülék minden további nélkül képes ellenállni az esetlegesen ráfröccsenő víznek, vagy éppen a kemény porterhelésnek. A strapabíró anyagokkal ellátott Sony Ericsson C702 kamera nyomógombját és aktív lencsevédőjét úgy tervezték, hogy a 3,2 megapixeles felbontású kamerával még egy kézzel is elkaphassuk a legjobb pillanatokat.

Talán már mondanom sem kell, hogy a fényképezőgép többek közt LED-vakut (vörösszemhatás csökkentéssel), autofókuszt, arcfelismerő funkciót, illetve videófelvevő üzemmódot is kapott. Újdonság az úgynevezett geo-tagging funkció, vagyis, hogy a kamera elmenti a fénykép készítésének koordinátáit magába a felvételbe. Ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy a telefonban integrált GPS-vevőt is találhatunk.

A TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző 2,2 colos képátlóval rendelkezik, és a mai elvárásoknak megfelelően QVGA felbontású, illetve 262.144 színárnyalatú. A 160 MB kapacitású belső memória Memory Stick Micro (M2) memóriakártyákkal bővíthető, a vezeték nélküli adattovábbításról pedig GPRS, EDGE, UMTS, HSDPA (maximum 3,6 Mbit/s) és Bluetooth 2.0 (A2DP) technológiák gondoskodnak. A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz), sztereó FM rádiós Sony Ericsson C702 fekete és kék változatban készül.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2008/05/28/erkezoben-a-por-es-cseppallo-sony-ericsson-c702/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





