Connect with us

Hirdetés

technokrata

CeBIT 2008: iGO 8 – 3D navigáció kezdőknek és haladóknak

Kütyük

CeBIT 2008: iGO 8 – 3D navigáció kezdőknek és haladóknak

Kézzel fogható a Nav N Go 3D-s navigációs megoldása.

A Nav N Go és partnerei 3D navigációs szoftvert mutatnak be a 2008-as CeBIT-en. A nevezetes épületeket, házakat és domborzatot is megjelenítő iGO My way 8 heteken belül Magyarországon is kapható lesz. A Nav N Go bejelentette, hogy 3D navigációs szoftvere, a iGO My way 8, számos személyi navigációs eszközön (PND-n), okostelefonon és játékkonzolon is elérhető lesz. A iGO My way 8 nagy felbontású, domborzati elemeket, síkból kiemelkedő utakat, tájékozódási pontokat és épületeket is feltüntető térbeli navigációs térképeket tartalmaz. Az új szoftververziót Hannoverben a 2008-as CeBIT-en mutatják be a 14-es csarnok G 14-es standján.

˝A térhatású navigációs szoftverek iránti igény megugrott az európai piacokon. Az előrejelzések szerint 2012-re az Európában használt eszközök 90-95 százaléka fényképi hűséget tesz majd lehetővé˝ – mondta Fazakas András, a Nav N Go operatív igazgatója. ˝Ennek eredményeképpen partnereink és a végfelhasználók is nagy érdekélődéssel várják a iGO My way 8-ra való áttérést. Reméljük, hogy az új szoftvert Magyarországon is szeretni fogják majd, legalább annyira, mint az elődjét˝.

A Nav N Go ezen kívül a CeBIT-en bejelenti majd a navigációs piac meghatározó márkáival újonnan kialakított, stratégiai fontosságú partneri kapcsolatait, és standján bemutatót tart ezekből az eszközökből. A beépített zene- és videólejátszóval és útikalauzokkal felszerelt iGO My way 8 sokrétű multimédia élményt nyújt. A iGO My way 8 felhasználói felülete világos, intuitív és könnyen kezelhető egy kevésbé tapasztalt felhasználóknak szánt ˝normál˝ és a gyakorlottabb felhasználóknak szánt ˝profi˝ üzemmóddal. A szoftver text-to-speech funkcióval ajánl útbaigazítást valódi város-, utca- és országútnevekkel.

Annak érdekében, hogy ez a technológia számos mobil eszközön is könnyen elérhető legyen az európai vevők számára, a Nav N Go már korábban stratégiai fontosságú partnerkapcsolatot alakított ki olyan globális vállalatokkal, mint a Harman Kardon, az LG Electronics, a Sony Computer Entertainment Europe, a QNX Software Systems, az Asus Computer GmbH, a Clarion Europe GmbH és a Pioneer Europe NV.

A Nav N Go örömmel látja az Asus R300 és R700 navigációs eszközök megjelenését, és nagy várakozással tekint a Sony iGO My way 8 szoftvert tartalmazó PlayStation Portable ez év tavaszára tervezett bemutatója elé.

A pontos és megfizethető digitális térképeiről ismert iGO My way 8 világszerte több mint 70 országot fed le navigálható térképekkel, amelyek a közelmúlt óta magukba foglalják Ausztráliát, Argentínát, Ciprust és Indiát is. Azóta, hogy nemrég megvásárolta a digitális térképkészítéssel foglalkozó magyar Top-Mapet, a Nav N Go olyan helybeli térképész cégeknek is tud támogatást nyújtani, ahol a vezető digitálistérkép szolgáltatóknak nincs, vagy csak korlátozott a lefedettsége az adott térségre vonatkozóan. Ennek köszönhetően a Nav N Go partnerei egyedülállóan előnyös helyzetbe kerülhettek, és így a kelet-európai piac több mint 70 százaléka az ő kezükben van.

Az új formátum az exonimákat (egy város többféle elnevezése, például Bécs, Wien, Vienna), illetve nem a helyi lakosság által használatos helységnév-megjelöléseket is támogatja, ezáltal lehetővé téve a felhasználó számára, hogy akkor is könnyen megtalálja az elérni kívánt úticélt, ha a név idegen nyelven szerepel. A szoftver több mint 45 nyelvet támogat, beleértve az arabot, kínait, görögöt, hébert, japánt és az oroszt is, több millió előre feltöltött érdekes ponttal (POI).

Végfelhasználók számára a Nav N Go áprilisban dobja piacra a iGO My way 8-at egy Plug&Go SD kártya megoldás formájában, mely a jelenleg elérhető legtöbb mobil PDA-val kompatibilis. A csomag tartalmazza a memóriakártyát és a beüzemelési útmutatót, valamint egy DVD-t, melyen minden frissítéshez szükséges eszköz megtalálható. Emellett további térképek és tartalmak is kaphatók lesznek minden olyan ország kiskereskedőinél, ahol Nav N Go disztribútorok tevékenykednek. A termék 30 különböző nyelven tartalmazza 42 európai ország részletes utcatérképét. Ráadásként alkalmi játékosok számára a Nav N Go felkínál egy külön lehetőséget az előre telepített három PDAmill Games Studio Game Pack formájában, mely olyan játékokat is tartalmaz, mint a Bowling Burgers, Gamebox Boards és a The Corsair.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés