Connect with us

Hirdetés

technokrata

Apple iPhone: 3 hét múlva Európában!

Kütyük

Apple iPhone: 3 hét múlva Európában!

A sikervárományos készülék hamarosan megérkezik Európába.

Német lapértesülések szerint az Egyesült Államokban január elején bejelentett Apple iPhone-nal az európai érdeklődők először a CeBIT 2007 szakkiállításon találkozhatnak majd. Az Apple legutóbb 1999-ben vett részt a hannoveri rendezvényen és az igazsághoz hozzátartozik, hogy idén sem lesz hivatalos Apple stand, mindenesetre a gyártó gondoskodni fog arról, hogy a CeBIT-en bárki kipróbálhassa az iPhone-t. Idén egyébként március 15. és 21. között rendezik meg a kiállítást.

Mint ismeretes, a CeBIT mostanság egyre nehezebb helyzetben van. Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a CeBIT szervezői bejelentették, hogy a rendezvény a jövő esztendőtől kezdve már egy nappal rövidebb lesz. Míg az eddigiekben és az idén is hét napos a kiállítás, addig a CeBIT 2008 már csak hat napon keresztül várja majd a látogatókat.

Német lapértesülések szerint a CeBIT idén mintegy 6 millió eurós veszteséget fog termelni. Néhány hónappal ezelőtt még sokkal rózsásabbnak tűnt a helyzet, ekkor ugyanis még több mint 11 millió eurós várható nyereségről beszéltek a szervezők.

Elemzők szerint a CeBIT vélhetően már sohasem lesz olyan, mint régen volt. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a mobil telekommunikációs iparág krémje, a legnagyobb gyártók az elmúlt hónapokban gyakorlatilag egymás után jelentették be, hogy hivatalosan nem lesznek jelen az idei CeBIT szakkiállításon.

Apple iPhone
Az OS X operációs rendszerre épülő készülék előlapján egy gigantikus (PDA) méretű TFT kijelző kapott helyet: a 3,5 colos képátlóval rendelkező panel 320×480 képpontos felbontású és természetesen érintésérzékeny. Újdonság, hogy a kijelző annak megfelelően automatikusan változtatja az orientációját, hogy a felhasználó függőlegesen, vagy éppen vízszintesen tartja a kezében. A hátfalban helyet kapott digitális fényképezőgép modul 2 megapixeles felbontású, vagyis segítségével maximum 1.600×1.200 képpontos fotók készíthetők.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Apple iPhone természetesen GPRS és EDGE kompatibilis. Szerencsére a Bluetooth 2.0 és a 802.11b/g kompatibilis Wi-Fi kontroller is a készülék szerves részét képezi, mint ahogy a HTML kompatibilis böngésző alkalmazás és az elektronikus levelezési kliens is. A 115 milliméter hosszú, 61 milliméter széles és 11,6 milliméter vastag újdonság egész pontosan 135 grammot nyom a mérlegen.

A készülék várhatóan júniusban bukkan majd fel az amerikai piacokon, az európai debütálásra viszont egészen 2007 utolsó negyedévéig várnunk kell majd.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés