Kütyük
Félmillió eurós büntetés file-megosztásért
22 finn tanulta meg egy életre, hogy dalt megosztani nem szabad.
Pénteken döntött úgy Finnország második legnagyobb városában, Turkuban a kerületi bíróság, hogy a szerzői jogi szervezetek által indított perekben közel kéttucat vádlottat bűnösnek ítél. A helyiek által az ország legnagyobb, illegális file-megosztás miatt zajló peres eljárásának tartott ügy végén egészen pontosan 427 ezer eurós büntetést szabott ki a bíró. Ez az összeg úgy jött ki, hogy a jogtulajdonosok engedélye nélkül terjesztett digitális tartalmak összértékének vették a tizedét – és ezt próbálják meg kifizettetni az elítéltekkel.
Az ügy gyökerei 2004-re nyúlnak vissza: ekkor (augusztus és december hónapok között) működött az úgynevezett Finnreactor nevű file-megosztó hálózat, melyhez mintegy 10 ezer finn fért hozzá a fenti időszakban. A Finnreactorral kapcsolatba hozható internetezők kálváriája azt követően kezdődött, hogy a hatóságok nyomozást indítottak a szolgáltatás kapcsán. Ennek során összesen 33 emberrel szemben kezdeményeztek peres eljárást, közülük 11 ellen azonban a bíróság ejtette a vádat.
Nem csak a büntetést kell azonban kifizetniük az elítélt file-cserélőknek, hanem a perköltségeket is, melyek összesen 142 ezer euróra rúgnak. És ezzel még mindig „olcsón” megúszták, mivel a zenei és filmes vállalatok 3,7 millió eurónyi kárról számolt be, és ennek kompenzációját kérte a bíróságon.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2006/10/30/felmillio-euros-buntetes-file-megosztasert/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





