Connect with us
Hirdetés

technokrata

SMS küldés a TV távirányítójáról

Kütyük

SMS küldés a TV távirányítójáról

Dél-Koreában az SMS küldés egy teljesen új válfaja mutatkozott be.


Míg az eddigiekben mobiltelefonról mobiltelefonra, vagy esetleg számítógépről mobilra küldtünk rövid szöveges üzeneteket, addig a jövőben akár már televíziós készülékekről is útjára lehet majd indítani az SMS-eket.

A különböző mobil megoldások fejlesztésével foglalkozó Infobank a napokban jelentette be a Message on TV-t, mely nem más, mint egy SMS alapú interaktív digitális adattovábbító szolgáltatás. A szolgáltatást igénybevevő előfizetőknek lehetőségük nyílik arra, hogy digitális televíziós készülékük, illetve annak távirányítója segítségével teljesen hagyományos SMS-eket küldjenek mobil készülékekre.

˝A Message on TV szolgáltatás révén egy teljesen újfajta kommunikációs lehetőséget biztosítunk ügyfeleink részére˝ – nyilatkozta az Infobank egyik képviselője, aki elmondta, hogy a Message on TV-vel nem csak mobiltelefonra, hanem mások televíziós készülékére is küldhetünk rövid szöveges üzeneteket.

Kérdés, hogy az ilyen, vagy ehhez hasonló szolgáltatások mikor jelennek majd meg hazánkban, ha egyáltalán megjelennek valamikor.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/10/18/sms-kuldes-a-tv-taviranyitojarol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés