Kütyük
A Nokia legújabb, szupertitkos mobiltelefonjai
Minden jel arra mutat, hogy hamarosan megérkezik a Nokia egyik sikermodelljének, a 6230i-nek a továbbfejlesztett utódja.

Egy a napokban nyilvánosságra került titkos Nokia roadmap prezentációból kiderül, hogy a finn vállalat rövid időn belül be fogja jelenteni a Nokia 6230i közvetlen utódmodelljének szánt, 6233 típusjelzésű készüléket. A hagyományos kialakítással rendelkező újdonság pontos specifikációi egyelőre ismeretlenek, azonban pletykák szerint a négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) készülék megújult Series 40 szoftvert, 2 megapixeles digitális fényképezőgép modult, valamint miniSD memóriakártya támogatást fog kapni.
Ugyanezen belső Nokia anyagból kiderül, hogy igazak voltak a néhány napja az érkezőfélben lévő Nokia N80-nal kapcsolatos pletykák, vagyis immár biztosra vehető, hogy hamarosan újabb taggal bővül az N sorozat. A vadonatúj Nokia N80 legfontosabb ismertetőjele a szétcsúsztatható kialakítás: a kijelző alatt alaphelyzetben csak a legfontosabb kezelőszervek látszanak, a hagyományos billentyűzet előcsalogatásához fel kell tolni a felső panelt.
Vérbeli harmadik generációs (3G) mobil lévén nem meglepő, hogy egy helyett rögtön két darab digitális fényképezőgép került a telefonba: a hátlapon szolgálatot teljesítő kamera 2 megapixeles felbontással büszkélkedhet, az elsősorban videóhívásokhoz használatos elülső kamera pedig VGA (640×480 pixel) felbontású. Más források szerint a fő kamera nem 2, hanem a Nokiánál elsőként 3 megapixeles felbontású, valamint egyes feltételezések szerint egy miniatűr merevlemez is található a mobilban.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2005/09/12/a-nokia-legujabb-szupertitkos-mobiltelefonjai/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





