Connect with us
Hirdetés

technokrata

Már tízezren a MatávkábelTV-nél

Kütyük

Már tízezren a MatávkábelTV-nél

A szélessávú Internet-hozzáférés magyarországi szereplőinek második legnagyobbja bekötötte tízezredik kábel-internetes ügyfelét.

A MatávkábelTV Kft. vezérigazgatója, Piller András és Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Axelero Rt. marketing vezérigazgató helyettese a mai napon gratulált Gyöngyösi Tímeának, aki szerencsés tízezredik Kábelnetes ügyfélként az 1 éves ingyenes Internet-előfizetés mellett ajándékcsomagnak és virágcsokornak is örülhetett. Piller András elmondta, hogy a vállalat céljai tekintetében fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor a 10 000. szélessávú kábeles Internet-hozzáférést aktiválta. Biztosítottnak látszik, hogy az idei év hátralévő részében is dinamikusan növekszik azon MatávkábelTV-s ügyfelek száma, akik kábelhálózaton veszik igénybe az Axelero Kábelnet szolgáltatását.

A vállalat nagymértékben hozzájárul a szélessávú internetezés hazai elterjedéséhez, hiszen a 2002. évtől folyamatos jelentős beruházásainak köszönhetően kábeltelevíziós hálózatainak nagy részét alkalmassá tette kábeles Internet-szolgáltatására, így újabb közel 200.000 háztartás számára vált elérhetővé az internetezés.

Az 1998-ban alakult MatávkábelTV Kft. egyébként Magyarország második legnagyobb kábeltelevíziós műsorelosztó társasága, jelenleg országszerte közel 270.000 ügyfél veszi igénybe szolgáltatását. A társaság 2003-ban vezette be az MSZ. EN ISO 9001:2001 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2004/08/03/mar-tizezren-a-matavkabeltv-nel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés