Connect with us

Hirdetés

technokrata

Növekvő mobilpiac – továbbra is vezet a Nokia

Kütyük

Növekvő mobilpiac – továbbra is vezet a Nokia

A Gartner piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a tavalyi esztendőben világszerte mintegy 520 millió darab mobiltelefon talált gazdára, vagyis 20,5 százalékkal több mint 2002-ben.

Szakértők szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy a fejlett országok előfizetői folyamatosan lecserélik elavulttá vált készülékeiket, illetve annak, hogy a fejlődő országokban egyre több új előfizetőt regisztrálnak a szolgáltatók.

˝A mobiltelefon eladási mutatók 2003-ban minden korábbi rekordot megdöntöttek. Az utolsó negyedévben olyannyira kelendőek voltak a mobil készülékek, hogy a gyártók csak nagyon nehezen tudtak megfelelő mennyiségű mobilt piacra dobni. Az előrejelzések azt mutatják, hogy ez a pozitív tendencia 2004 első negyedévében, illetve az egész 2004-es esztendőben folytatódni fog. Amennyiben minden jól megy, idén már több mint 580 millió mobiltelefon fog forgalomba kerülni˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ben Wood, a Gartner egyik vezető elemzője.

A jelentésből többek közt az is kiolvasható, hogy 2003-ban a Nokia meg tudta őrizni piacvezető pozícióját, noha piaci részesedése csökkent, csakúgy, mint a második helyezett Motorolának. Érdekesség, hogy az észak-amerikai piacon a Nokia letaszította a trónról a Motorolát. A harmadik helyet a dél-koreai Samsung tudhatja magáénak, a negyedik, illetve ötödik helyen pedig a Siemens, illetve az LG tanyázik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés