Connect with us
Hirdetés

technokrata

A telefonálás teljes szabadsága – bővülő Iridium

Kütyük

A telefonálás teljes szabadsága – bővülő Iridium

Úgy tűnik, a korábban csődközelbe került műholdas hálózat a tulajdonoscsere után feltámadt hamvaiból…

Bizonyára sokunkkal előfordult már az, hogy térerő hiányában nem tudtunk telefonálni. Vannak olyan helyek ugyanis, melyeket nem kifizetődő lefedni antennákkal (főként a hegyek között fordul ez elő). Ilyenkor egyelten alternatíva kínálkozik (illetve a füstjelekkel együtt kettő): a műholdas hálózat.

Az egyik legismertebb ilyen rendszer az Iridium, mely szinte a Föld teljes felszínét lefedi műholdjaival (a hálózat az eredetileg tervezett mennyiségű műholdakról kapta a nevét, az Iridium ugyanis pontosan annyi, 77 darab protonnal rendelkezik, mint az eredeti létszám – később viszont rájöttek, hogy kevesebbel is működtethető a rendszer). A szolgáltatás beindulásakor horribilis összegeket kellett kifizetni egy, a hálózatban működő telefonért, ráadásul a percdíjak is igen borsosak voltak. Nem csoda, hiszen a befektetők (például a Motorola) által a vállalkozásra szánt 5 milliárd dollárt valahonnan ki kellett termelni, ráadásul a fenntartási költségei is magasak ennyi műholdnak.

Nem is bírták a nagy terhelést, a konzorcium ellen csődeljárás indult. Négy cég felvásárolta a cég vagyonát (beleértve a műholdakat is), s az időközben szünetelő szolgáltatás tavaly november elején újraindulhatott. Sőt, most újabb 5 szatelit fellövéséről döntöttek, kiegészítendő a 780 kilométeres magasságban fent keringő 66-ot. Ezek indítása (az időjárástól függően) pénteken történik.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2002/02/07/a-telefonalas-teljes-szabadsaga-bovulo-iridium/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés