Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ez a Dacia nem esik szét

Garázs

Ez a Dacia nem esik szét

Több raliversenyen is indult, szinte mindent kibír a széria Duster. Interjú, képek, videók.

A Dacia első szabadidő-autója nem csak egy jó kocsi, szerintünk a 2010-es felhozatal legjobbja, hanem vérbeli terepjáró is. Saját teszten nyilván pusztán lehetőségeinkhez és szerény tudásunkhoz híven próbálgattuk, de a Duster értő kezek közt, élesben is bizonyította képességeit.

A képeken és a videókon is látható példány azután kezdte ralis-terepralis pályafutását, hogy az Ázsia-Túrán megjárta Kazahsztánt – az sem lehetett egyszerű történet. Azt követően meg előfutóként vagy az óra és a riválisok ellen, így vagy úgy többezer versenykilométert gyűrt le zokszó nélkül.

Kábé ennyi meló volt vele a szervizparkban

Volánjánál Herr Mátyás tapasztalt pilótával és magyar bajnok navigátorral, oldalán Szabó Gézával, aki a Renault és a Dacia magyar importőrének kommunikációs munkatársa. Matyi a Duster honi sajtóbemutatóján vezette először az autót, mint profi, terephez is értő sofőr, s az összes “csalás”, amit elkövettek az ideális offroadolás érdekében annyi volt, hogy alacsonyabbra állították a guminyomást.

Kisebbségben

Jött egy előfutói felkérés, a Dustert pedig megszerette, így hát adta magát az ötlet: induljanak a Daciával! És így lett, és az autó maradt szériakivitelben (semmi bukócső, semmi extra futómű). Hogy részt vehessenek a versenyen, overallt kellett húzniuk, rögzíteni a pótkereke(ke)t, beszerezni egy tűzoltókészüléket meg egy vontatókötelet, és hajrá.

Komoly tempót mentek előfutóként is

Utóbbira szükség is lett, mert a Prohun 500 gyulai futamon akadt valaki, aki a segítségükre szorult, jelesül a quados bajnok Fekete László. Beszélgetésünkkor ezzel kapcsolatban Matyi és Géza egy vicces sztorit is mesélt: a versenybírók nem látták az el-elszakadó, s így egyre rövidebb kötelet, csak egy szerencsétlen, tehetetlen quadost a Duster porában, és feltartásért ki akarták őket zárni… Miután fény derült a turpisságra, fair play-díjat kaptak.

Az ilyen kanyarokban biztos jól jött volna egy kagylóülés…

“Nem csalódtunk az autóban, szenzációsan viselkedett, versenytechnikákat meghazudtoló dolgokat bírt ki. Repültünk vele egy nagyot, az orrára, a jobb elejére esett, a lengéscsillapító kicsit megsínylette, de azóta is ezzel megyünk. Az igazat megvallva szét kellett volna, hogy essen… Két problémánk volt: az egyik a viszonylag alacsony hasmagasság, a másik az ESP, ami rendesen megnehezítette a kanyarvételt és a kigyorsítást.”

Keresztben a Dusterben

A bezavaró menetstabilizáló elektronikát ki is kötötték a későbbiekben. A magasságbeli gondot a Hungarian Baján használt versenygumival orvosolták, a győri-budapesti Raid of the champions futamon és a havas-jeges Szilveszter Rallyn “mezei” Matador 4×4, illetve téli abroncs szolgált a Duster alatt. A daciás páros meglepő gyorsaságot mutatott, az 1.5-ös dízelmotor 7, versenytempóban 9,5 literes fogyasztásán meg joggal hüledeztek a nagyobb-erősebb (és súlyosabb) terepjárókkal ilyesmiről csak álmodozók…

Gázonállás

Apropó, motor és erő: a papíron 110 lovas blokk fékpadon közel 130-at villantott, bármi beavatkozás nélkül – Herr Mátyás nem is panaszkodott a teljesítményre. A közúton furán rövid első és második fokozat – felező híján – terepen magabiztosabbá teszi a kocsit, a hajtás forgókapcsolóját egyébiránt Auto állásban pihentették, ami ugyancsak dicséri a Nissan-féle nyomatékelosztót.

4×4 Auto üzemmódban

Amire még feltétlen kíváncsi voltam: nem hiányolták-e a kagylóülést és a többpontos övet, mert a gyári, különben kifejezetten kényelmes székeket nem ilyen extrém igénybevételre tervezték. Hogy tudja olvasni a navigátor az itinert? Nos, Matyi a húzósabb fordulókban karral-lábbal csöppet ellentámasztott, Géza pedig a bekötés, az ülés hátrahúzása majd “koppig” előrerántása, s így az öv megakadása című népi bölcsességgel élt.

Szinte mindent kibír a széria futómű

Ha komolyan versenyeznének vele, persze be kéne csövezni, illő üléssel, övvel, profi, komplett új futóművel, alvázvédelemmel, páncéllal felvértezni – a Duster-duónak kedve lenne hozzá, tervüket viszont a jelek szerint egyelőre nem tudják megvalósítani, mert az autó mostanság ledobja matricáit, és visszavedlik hétkönapi tesztjárgánnyá.

Géza (b) és Matyi a versenyautóval

A hátul csak dobfék is bírta a kiképzést, a karosszéria rendkívül merev, a látványos, kilinccsel előre autózásban pedig a kézifék lelkes húzogatása segített (miután ugye az ESP-t nyugdíjazták).

A kukoricásban

Az alábbi videók a Szilveszter Rallyn készültek, s mivel ez a Duster nem az a (350 lóerős, V6 benzines középmotoros, négykerék-kormányzású) Duster jégautó, amivel Alain Prost négyszeres F1-világbajnok professzor úr rajzolja az íveket az Andros Trophyn, a sebesség nem feltétlen és nem mindenhol hátborzongató. Fitymálók, figyelem! Az utolsó felvétel külső, ott szépen látszik, milyen körülmények között rakták a versenyzők.

Gézáék előfutóként vettek részt a Hungaroringen és környékén rendezett évadzárón, és az összkerekes, ügyes kis géppel bizony verték a hátulhajtott BMW-k és Lada VFTS-ek zömét…

“Ne kézizzél!… Óvatosan, nem időre megyünk!”

“Román csoda!!!!!!!!!” 1:14-nél…



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés