Connect with us

Hirdetés

technokrata

Takarékosabb Mazdák

Garázs

Takarékosabb Mazdák

Párizsban debütál a frissített Mazda2, s jön az 1.6-os dízel.

A Mazda az idei Párizsi Autókiállításon a környezetvédelemmel kapcsolatos üzeneteire – az alacsony fogyasztásra és a csökkentett károsanyag-kibocsátásra – helyezi a hangsúlyt. A francia fővárosban ünnepli európai premierjét a könnyűépítésű, 2008-as Világ Év Autója, a Mazda2 frissített változata.

A városi kisautó is megkapja a Mazda-család hűtőrács-kialakítását, belterét finomabb anyagok jellemzik majd. A modell erőforrásai megfelelnek az Euro5-ös előírásoknak, a karosszéria változtatásai a még kiegyensúlyozottabb vezetési kényelmet szolgálják, és megjelenik az automatikus váltó is a modell kínálatában.

A Mazda-stand másik szereplője a Genfben már bemutatott Mazda5 lesz – ezúttal viszont az új, kiemelkedően gazdaságos MZ-CD 1,6 dízel erőforrással. A továbbfejlesztett Karakuri-ülésrendszerrel és opciósan kétoldali, elektromos tolóajtóval szerelt (igény szerint hétüléses) egyterű ezzel a takarékos és lendületes motorral 5,2 literes fogyasztást kínál 100 km-en 115 lóerős teljesítmény mellett, miközben károsanyag-kibocsátása 15%-kal alacsonyabb (a korábbi kétliteres dízelmotoréhoz hasonlítva). A Mazda5-öt a legjobban mégis külső formaterve különbözteti meg a konkurenciától – a Nagare-dizájn stílusjegyei a karosszéria több részletében is felfedezhetők.

A Mazda5 megkapja az új, könnyített, hatfokozatú kézi váltót csakúgy, mint a Mazda3. A Mazda5 új dízelmotorját a Mazda3-ban is bemutatják, mely nagyobb teljesítményt (+6 lóerő), több nyomatékot (+12%) és alacsonyabb fogyasztást, illetve károsanyag-kibocsátást (4,4 l/100km és 117 g/km CO2) jelent a kompakt modell vásárlói számára.



Szólj hozzá!

További Garázs

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés