Connect with us

Hirdetés

technokrata

AI nap: Mesterségem címere ‘MI’

Esemény

AI nap: Mesterségem címere ‘MI’

AI nap: Mesterségem címere ‘MI’

Vajon tudna egy robot jogi állásfoglalást adni, könyvelést készíteni, esetleg pénzügyi tanácsadást nyújtani?

Néhány év múlva valószínűleg igen – minden bizonnyal hatékonyabban, mint egy ember.

most_forum_1-1

Húsz éven belül a digitalizáció hatására világszerte akár 380 millió embernek, köztük a mai magyar munkavállalók közel felének kell majd pályát módosítania, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egyre értékesebbé válik majd a kreativitás, a konstruktivitás, az együttműködési készség – vagyis minden, ami emberi. A Magyar Telekom innovációs rendezvénysorozata, a MOST Fórum Mesterséges intelligencia – intelligens mesterségek című kerekasztal-beszélgetése a munkaerőpiac és a digitalizáció kapcsolatát járta körbe.

Valószínűleg meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy a közeljövőben egy állásinterjún nem a leendő főnökünk, hanem egy chatbot teszi fel a kérdéseket. Az új munkaerő kiválasztásának folyamata sok tekintetben már ma is automatizált: a legkorszerűbb cégeknél gyakran mesterséges intelligencia keresi és válogatja ki a megfelelő képességekkel rendelkező kollégákat az egységesített, online munkaerő adatbázisokból. A döntési hierarchiát nézve felvetődhet a kérdés: megfordult a viszony ember és gép között?

A Telekom idén indította el a MOST Fórum nevű rendezvénysorozatát, melynek küldetése, hogy feltérképezze a digitalizáció terjedésének útjait, megmutassa, hogy életünk kiemelt területein milyen változásokat hoz a technológiai innováció. Az egészségügyről szóló első rendezvény után március 21-én a munkaerőpiac és a cégeken belüli munkaszervezés került terítékre; a témáról pedig Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief HR Officere, Megyeri Mirtill, a zynern.com társalapítója, Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője és Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője beszélgettek.

most_forum_2-1

Bár a Világgazdasági Fórum friss tanulmánya szerint a digitalizációnak köszönhetően 2022-ig nagyjából 75 millió munkahely fog megszűnni világszerte, közben ugyanez a folyamat 130 milliót is meghaladó új munkahelyet hozhat létre.

„A technikai fejlődés folyamatosan új szakmákat szül, egyes felmérések szerint ezen szakmák egy részét ma még nem is ismerjük”

– mondta a rendezvényen Friedl Zsuzsanna. A Telekom felsővezetője szerint a XXI. század digitális világában a humán faktor lesz az egyik legfontosabb tényező, vagyis felértékelődnek azok a képességek, amelyek meghatározzák, hogy egy munkavállaló mennyire tud beilleszkedni a munkahelyén, mennyire motiválható, mennyire kreatív. Utóbbi készség kulcsfontosságú: az új utakat megtaláló, konstruktív, fejlesztő gondolkodás várhatóan minden eddiginél nagyobb teret kap majd a gazdasági életben.

Azok az együttműködést, közös, alkotómunkát segítő személyiségjegyek, kompetenciák, melyekkel a gépi intelligencia nem rendelkezhet, sok területen már ma is fontosabbak, mint a különböző papírokkal igazolt szakmai végzettség.

„A gyakorlat a képesség alapú toborzás felé mutat: egyre több munkáltató kompetenciákat keres, azt nézi, a jelentkező képes-e alkalmazkodni a környezetéhez és meg tudja-e tanulni azt, ami a munkája lesz”

– mondta az Y- és Z-generációs fiatalok elhelyezkedését segítő álláshirdetési portál, a Zyntern társalapítója, Megyeri Mirtill.

most_forum_3-1

Hasonlóan vélekedett Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője, aki szerint a mai turbulens munkaerőpiacon sem lehetetlen megtalálni a megfelelő kollégákat, de ehhez a kiválasztás során egyre inkább az adat alapú döntéshozatalra kell helyezni a hangsúlyt. A cégek eredményes toborzását segíti a Neticle is, mely szinte valós időben képes monitorozni, hogy a közösségi médiában milyen reakciókat vált ki egy-egy vállalat vagy márkanév.

„Nemcsak azt lehet mérni, mit mondanak az internetezők egy adott cég szolgáltatásáról, de azt is, mit gondolnak a cégről mint munkáltatóról”

– magyarázta Szekeres Péter, a Neticle ügyvezetője.

A MOST Fórum a tervek szerint havonta új témával és új szakértő vendégekkel jelentkezik majd. A következő kerekasztal-beszélgetés a digitalizáció kulturális életre gyakorolt hatását járja körbe április 24-én, 18:00-kor.

További Esemény

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés