Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Red Bull a jövő innovátorai után kutat

jövő

Startup

A Red Bull a jövő innovátorai után kutat

A Red Bull a jövő innovátorai után kutat

A népszerű energiaital a kreatív álmoknak is szárnyakat ad

Szeptember elsejétől várja a nevezéseket a Red Bull Basement kezdeményezés, amely a jövő innovátorait és gondolkodóit tereli egy mederbe. A több hétig tartó inkluzív ötletbörze során a bolygó legnagyobb fiatal koponyái gyűlnek össze, hogy megreformálják a diákéletet és pozitív hatást gyakoroljanak a világra.

Miért várnál a diploma megszerzéséig, ha már ma megvalósíthatod úttörő ötleteidet?! A Red Bull Basement már harmadik éve hozza össze az egyetemi élet ifjú tehetségeit, akik projektjeikkel közvetetten világunk fejlesztését célozzák meg. Az eseménysorozat nevezési fázisa idén szeptember 1-jén indul a 18 évüket betöltött ambiciózus egyetemi hallgatók jelentkezésére számítva.

A Red Bull Basement célja összekötni, valamint csapatmunkával és közös ötleteléssel inspirálni a lehető legkülönbözőbb területek innovatív gondolkodóit. Emiatt nem szükséges, hogy a jelentkező tanulmányai kizárólag a műszaki és technológiai területhez kapcsolódjanak – a rendezvény bárkit szívesen fogad, aki hajlandó cselekedni a szebb holnap érdekében, és van ötlete hogyan segítheti akár a környezetvédelem, az energiafelhasználás, az oktatás vagy a digitalizálódó társadalom ügyeit.

A beküldött pályázatok közül először közönségszavazással jutnak tovább a jelentkezők, majd a Red Bull Basement zsűrije választ ki minden országból egy-egy ígéretes fiatalt. Ezután következik a hat hétből álló fejlesztési periódus, ahol a projektek kidolgozása zajlik. Munkájuk anyagi vonzatát, a network kiépítését és a mentorálást a Red Bull Basement fedezi. Utolsó állomásként az ifjú innovátorok egy 2020. december 10-13. közt megrendezett négynapos globális workshop végén prezentálják kidolgozott projektjeiket.

A Red Bull Basement így válik egy hatalmas lehetőséggé a pályakezdés előtt álló egyetemi hallgatók számára. A nevezési űrlap és bővebb információk a Red Bull Basement oldalán találhatók.

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés