Connect with us

Hirdetés

technokrata

Női startupperek figyelem! A dubaji FasterCapital inkubátor magyar projektek jelentkezését is várja

FasterCapital

Startup

Női startupperek figyelem! A dubaji FasterCapital inkubátor magyar projektek jelentkezését is várja

Női startupperek figyelem! A dubaji FasterCapital inkubátor magyar projektek jelentkezését is várja

Több 600 millió forint értékű befektetést is kaphat egy-egy ígéretes vállalkozás

Legalább egy női alapítóval bíró magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji központú FasterCapital aktuális inkubációs programja. A pályázat keretében kiválasztott projektek akár több mint 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvételre már ötlet fázisú projektekkel is lehet pályázni, a jelentkezés határideje 2020. július 16.  

A tavalyi nagy siker után idén ismét meghirdeti női alapítókkal bíró startupoknak szóló inkubációs befektetési programját a 2014 óta aktív FasterCapital, mely úgynevezett virtuális inkubátorként működik. A Dubai Internet City-ben székelő cég a világ számos pontján, a tavalyi évtől már Magyarországon is keresi az ígéretes technológiai projekteket, melyekbe befektethet.

Az inkubációs program keretében a FasterCapital a kiválasztott projektekbe legfeljebb 600 millió forint értékben befektetést valósít meg. A befektetés keretében a cég a startup számára biztosítja a technológiai termék vagy szolgáltatás létrehozásához szükséges teljeskörű informatikai fejlesztési folyamat megvalósítását, saját, több mint 200 fős, házon belüli fejlesztői csapatának segítségével. A kiválasztott startupok emellett a FasterCapital közel 1000 szakértőből álló nemzetközi szakértői hálózatát bevonva, komplex üzletfejlesztési mentor programban vehetnek részt, melynek keretében a csapatok könyvelési, humánerőforrás, marketing, jog, üzletfejlesztés és PR tanácsadói szolgáltatásban részesülnek.

Egyedülálló virtuális inkubációs modell

A FasterCapital az egész iparágban egyedülálló modellt dolgozott ki, hiszen az általuk inkubált startupoknak nem kell fizikailag elköltöznie, hiszen a teljes inkubációs programot online valósítják meg (ez az úgynevezett virtuális inkubációs modell lényege). Másrészt, elsősorban olyan startup alapítókkal, ötletgazdákkal keresik az együttműködést, akik technológiai ötlettel rendelkeznek, de maguk nincsnek bírtokában a szükséges informatikai fejlesztői képességeknek.

„A FasterCapital 2014 óta folytat aktív startup inkubációs tevékenységet. Az elmúlt közel 5 év során összesen 26 startup cég vehetett részt az inkubációs programban, ebből 24 vállalkozás már piacra is lépett, míg 281 csapat kapott akcelerációs szolgáltatást. A tavalyi évben nagy sikert aratott a női alapítókkal rendelkező startupok számára kidolgozott inkubációs program, melyre 50 országból több mint 200 jelentkezés érkezett”

hívta fel a figyelmet Hanyecz Imre, a FasterCapital magyarországi képviselője.   

Az inkubátor által megvalósított modell a társalapításon és társfinanszírozáson alapul, tehát a FasterCapital társalapítóként száll be a projektekbe az inkubációs és technológiai befektetésért cserében. A cég a tőkeigény legfeljebb 50%-át biztosítja (kivételes esetekben ennél magasabb hányadot is, de soha sem 100%-ot), a fennmaradó tőkehányad biztosítása érdekében pedig minden esetben egy külső befektető is bevonásra kerül társfinanszírozóként. Jelentkezés, és további információ ezen az e-mail címen érhető el.

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés