Startup
Ezt is megéltük: jön az okos mérőszalag!
Izgalmas újdonság bukkant fel a Kickstarteren.
Lassan már se szeri se száma az okoseszközöknek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne még újítani a piacon. Így tett most a Bagel Labs is, a startup ugyanis a Kickstarteren mutatta be újdonságát, a Bagelt, amely nem más, mint egy okos mérőszalag! Az eszköz képes kommunikálni az okostelefonunkkal, így amellett, hogy el tudjuk menteni az egyes mérésekhez kapcsolódó adatokat, még az ahhoz kapcsolódóan felvett hangjegyzeteket is lejátszhatjuk.
A készülékkel háromféle módon mérhetünk, hiszen használhatjuk a kihúzható zsinort, a beépített görgőt vagy épp a lézeres érzékelőt is. Ezzel gyakorlatilag bármilyen, méréshez használt eszközt kiválthat a modell, igaz, azért van hátránya is.
Az 50 kg szakítószilárdságú zsanér ugyanis alig 3 méter hosszú, ez pedig elmarad a professzionális mérőszalagokétól. A görgős műszert választva legfeljebb 10 méteres távolságot ellenőrizhetünk le, míg a lézeres opciót válaszva 30 centiméter és 5 méter közötti területtel bírkózik meg a Bagel. Az egyelőre kickstarteres projektként létező modell egy töltéssel legfeljebb 8 órán át működik, de jó hír, hogy az akkumulátora szabványos, microUSB csatlakozón keresztül tölthető.
Az már most biztos, hogy a készülék piacra kerül, hiszen az eredetileg kitűzött, 30 ezer dolláros célt már régesrég meghaladták, jelenleg, 32 nappal a gyűjtés vége előtt 192 ezren áll a számláló. Az első példányok novemberben érkeznek meg a vásárlókhoz. Jelenleg még 69 dollárért elő lehet rendelni a modellt, de aki lemarad az csak a hivatalos, 99 dolláros áron juthat majd hozzá a Bagelhez.
Forrás: PC World
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/startup/2016/07/01/ezt-is-megeltuk-jon-az-okos-meroszalag/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







