Connect with us

Hirdetés

technokrata

Támogatási megállapodást kötött a Magyar Madártani Egyesület és az egyik legnagyobb napelemes cég

madártani

E-Környezetvédelem

Támogatási megállapodást kötött a Magyar Madártani Egyesület és az egyik legnagyobb napelemes cég

Támogatási megállapodást kötött a Magyar Madártani Egyesület és az egyik legnagyobb napelemes cég

A Magyar Madártani Egyesület és a hazai napelem szektor meghatározó vállalata, az Optimum Solar Home System Kft. támogatási megállapodást kötött, amely keretében minden eladott napelemes rendszer után keletkező bevételből részesül a civil szervezet.

Az Optimum Solar Home System ebben az évben kibővítette CSR tevékenységét.

Olyan modellben gondolkodtunk, amely egyrészt harmonikusan illeszkedik a cég profiljához, másrészt pozitív üzenetet közvetít a vásárlóink, ügyfeleink felé is

– foglalta össze az előzményeket Székely András, a cég ügyvezetője.

Az együttműködés ötletével azért keresték meg a Magyar Madártani Egyesületet, mert a dolgozók körében is népszerű a szervezet, másrészt a természetvédelem ügye a napelemmel foglalkozó vállalatnak is az alaptevékenysége közé tartozik: elkötelezettek abban, hogy a napelem népszerűségének növelésével és elterjedésének segítésével jelentős mértékben hozzájárulnak a klíma- és természetvédelemhez. Székely András emlékeztetett: ÜHG-kibocsátás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra, ezen belül a madarakra is veszélyt jelent. A napelem megoldás lehet a jelenlegi károsanyag-kibocsátás mérséklésére, ugyanis minden egyes családi házra telepített napelemes rendszerrel, egy 5kWp rendszer esetén évente 3260 kg szén-dioxiddal kevesebb kerül a légkörbe.

A cég és az egyesület megállapodása értelmében minden egyes eladott napelemes rendszer után részesedést kap a bevételből a szervezet – a boldog napelem tulajdonos pedig megkapja az MME kitűzőjét is, amely révén reményeik szerint még több ember ismerheti meg a szervezetet és a természet-, ill. madárvédő tevékenységét. A felek abban is megállapodtak, hogy az egyesület egyes kiemelt projektjeiben is támogató lesz a vállalat.

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés