Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az e-hulladékok több mint háromnegyedét hasznosítottuk újra tavaly

e-hulladék

E-Környezetvédelem

Az e-hulladékok több mint háromnegyedét hasznosítottuk újra tavaly

Az e-hulladékok több mint háromnegyedét hasznosítottuk újra tavaly

2021-ben összesen 1296 tonna e-hulladék került a magyar háztartásoktól a feldolgozókhoz a Media Markt üzlethálózatán keresztül, legnagyobb arányban ez alkalommal is hűtőgépeket és háztartási nagygépeket adtak le a magyarok.

A leadott berendezések anyagösszetételének 76%-a nyersanyagként hasznosult újra, míg a káros összetevőket eltávolították és ártalmatlanították a szakemberek. Az Inter-Metal Recycling Kft. hazai hulladékfeldolgozó és a MediaMarkt felhívja a figyelmet az elektronikai hulladékok leadásának és szakszerű feldolgozásának fontosságára, hiszen így környezetkímélő módon tudunk megszabadulni a megunt vagy elhasznált műszaki eszközeinktől.

Egy több mint kétszáz felnőtt elefántból álló csorda tömegének felel meg az az e-hulladék mennyiség, amely tavaly az egyik legnagyobb hazai hulladékfeldolgozónál landolt – legnagyobb arányban a MediaMarkt vásárlóitól. Az 1296 tonna össztömegű berendezés 70%-át hűtőgépek és háztartási nagygépek tették ki, 14%-át kisgépek, míg 17%-át képmegjelenítő berendezések alkották.

„Ha az emberek a megfelelő kereskedőknél adják le az elektronikus hulladékot, biztosak lehetnek abban, hogy annak jelentős része újrafeldolgozásra kerül, a veszélyes összetevőket pedig eltávolítjuk és megfelelő módon ártalmatlanítjuk”

– hangsúlyozza Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling Kft. elektronikai hulladék üzletágának vezetője.

A MediaMarkt által 2021-ben begyűjtött elektronikai berendezésekből 55%-ban sikerült olyan fémeket kinyerni (vasat, rezet és alumíniumot), melyeket kohászati feldolgozás után nyersanyagként hasznosítottak újra a termelésben.

„Mindez azért is fontos a környezet védelmének szempontjából, mert a hulladékból visszaforgatott fém nyersanyag előállítása jóval kisebb energiaigénnyel jár és a környezeti terhelése is alacsonyabb, mintha ugyanezeket bányászattal felszínre hozott ércekből állítanánk elő.”

– tette hozzá a szakember. Ezeket a nyersanyagokat pedig könnyen lehet, hogy az ember az újonnan megvásárolt kenyérpirítójában, vagy vasalójában látja viszont, ugyanis a feldolgozás után sokféle módon épülhetnek be a körforgásba.

A berendezésekben található nyomtatott áramköri lapok és műanyagok hasznosításra kerülő aránya az átvett mennyiség további 21%-át teszi ki. A maradék 24% újrahasznosításra nem alkalmas hulladékrész volt: többnyire üveg és műanyag – elsősorban az utóbbi hulladék újrahasznosítása jelenti jelenleg a legnagyobb kihívást, a szakember szerint.

„Vásárlóink évek óta élnek azzal a lehetőséggel, hogy egy új háztartási gép beszerzésekor a régitleadják nálunk”

– osztotta meg tapasztalatait Dancsó Dorka, a MediaMarkt üzleti folyamatmenedzsmentért felelős vezetője.

„A felelős vásárlói magatartásra felelős kereskedőként válaszoltunk, így a tavalyi évben továbbfejlesztettük és központosítottuk hulladékgazdálkodási folyamatainkat. Ezen változtatások kiterjednek mind a csomagolási, elektronikai, illetve a veszélyes hulladékok kezelésére, szelektív gyűjtésére. A központilag tervezett és összehangolt logisztikának köszönhetően a hulladék sokkal gyorsabban jut el azokhoz a feldolgozó partnerekhez, akiknél környezetbarát módszerrel zajlik majd a végfelhasználásuk, így a visszagyűjtés mellett a szállítási folyamat is hatékonyabb, ezzel is csökkentve a logisztikával járó környezetterhelést.”

– tette hozzá a szakember.

A műszaki áruházlánc emellett idén indította útjára nemzetközi, „BetterWay” fenntarthatósági programját, melynek keretében többek között azt vállalták, hogy jövőre megduplázzák a fenntarthatónak minősített termékek számát a kínálatukban. A termékek felmérése folyamatos, az átvilágításnál környezeti és társadalmi szempontokat egyaránt figyelembe vesznek, így például nem csak a termékek újrahasznosíthatóságát, tartósságát vizsgálják, hanem az előállításuk munkahelyi körülményeit is. Magyarországon 200-nál is több fenntartható terméket találhatnak a vásárlók a webáruházban, ezeket a „BetterWay” zöld logó jelzi.

A fenntartható termékek és azok megfelelő újrahasznosítása fontos a magyar fogyasztóknak – derült ki a MediaMarkt Saturn Csoport megbízásából készült kutatásból, mely rávilágított, a magyar vásárlók közel 60%-a fontosnak tartja a fenntarthatóságot. Továbbá az is kiderült, hogy az újravásárlás és visszavét, valamint az újhasznosítási lehetőségek a legfontosabb „zöld” szempontok egy termék megvásárlásánál Magyarországon; ezeket követi szorosan a termékek javíthatósága. A magyarok több mint fele pedig (56 százalék) azt vallja, hogy akár még felárat is hajlandó fizetni egy fenntarthatónak minősített termékért.

További E-Környezetvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés